Kína vereséget szenvedett, Anglia haszna az egekig rúgott

A Brit Kelet-Indiai Társaság hatalmas befolyással rendelkezett mind az anyaországban, mind pedig a Távol-Keleten. A XVII. században Kínával is kereskedni kezdtek, ami azért volt fontos, mert Kína addig egy eléggé elszigetelt ország volt. A kétoldalú áruforgalom eredménye eleinte mindkét félnek kedvező volt, a fordulópontot az jelentette, hogy az angolok tudomására jutott az, hogy a portugálok makói gyarmatukon keresztül ópiumot adtak el Kínában, mégpedig busás haszonnal.

Amit az ópiumról tudni kell

Az ópium, avagy máktej, a mák éretlen termésének a levegőn koagulált (oldatból gél állapotba történő kicsapódás, megalvadás) nedve. Sokféle alkaloidot (nitrogéntartalmú szerves vegyületek, amelyek növényből származnak és lúgos kémhatásúak) tartalmaz, mint például a morfin, a kodein és a papaverin.

Erős narkotikum, a belőle előállított legveszélyesebb kábítószer a heroin. A gyógyszeriparban fájdalomcsillapítóként használják, Európában a XVII. századtól vezető fájdalomcsillapító.

Görög eredetű szó, de a latinok is átvették, jelentése pedig lé vagy nedv. Ázsiában és Európában már időszámításunk előtt is ismerték, kábítószerként csodatevő erőt tulajdonítottak neki, és a különböző gyógyászatokban is felhasználták. Gyilkos hatására is hamar rájöttek: azok, akik tartósan szedték, előbb-utóbb testileg és lelkileg is összetörtek, mivel az ópiumban lévő, a szervezetre káros anyagok a központi idegrendszerre hatnak. Kábítószerként először a XIV. században használták, majd a XX. században rohamosan teret hódított a heroin, a kodein és más, rendkívül erős függőséget okozó kábítószer. A kereskedelem viszont a mai napig hatalmas hasznot lát benne, az ópium birtoklásáért a történelem során sokszor konfliktust is generáltak, ez történt az említett ópiumháborúk idején is.

A Brit Kelet-Indiai Társaság is fantáziát lát az üzletben

A XVII. és XVIII. században az Európa és Kína közötti kereskedelemben a kínai árukért általában ezüsttel fizettek, így rengeteg ezüst áramlott Kínába. A társaság vezetői 1773-ban eldöntötték, hogy az Indiában megtermelt ópiumot ők is Kínában fogják értékesíteni, ezzel visszaszerzik az odaáramlott ezüst nagy részét. Az indiai ópium nagyon jó minőségű volt, így nemsokára nagyon keresett cikké vált Kínában, ahol ugyan már azelőtt is ismerték ezt az anyagot, de elterjedése nem volt meghatározó. Az üzlettel a Brit Kelet-Indiai Társaság mesés összegeket keresett, ami kiváltotta a konkurens brit kereskedők ellenszenvét is, akik elérték a társaság monopóliumának az eltörlését.

A kínaiak saját országukban másodrangú állampolgárok lettek

Az ópium behozatala és alkalmazása katasztrofális egészségügyi és gazdasági következményekkel járt, ezért 1839 márciusában Kína betiltotta az ópiumimportot, és az ország területére becsempészett nagy mennyiségű kábítószert pedig egyszerűen megsemmisítette. A radikális lépés előtt Lin Cö-hszü kínai császári biztos elkeseredésében levelet is írt Viktória brit királynőnek, kérte az uralkodót, hogy állítsa le a Kínába irányuló angol ópiumimportot, de kérése süket fülekre talált. Tao-kuang kínai császárnak ezért nem maradt más választása, mint hogy erőszakkal szerezzen érvényt elhatározásának. 1839 tavaszán katonákat küldött Kantonba, hogy foglalják le a kikötőbe érkező illegális ópiumot. A tömeges rajtaütések során közel 20 ezer ládányi, több mint 1200 tonna ópiumot koboztak el a Brit Kelet-Indiai Társaságtól. A törvénytelenül behozott kábítószert a kínai hatóságok elégették, az elszenvedett veszteségekért kárpótlást pedig nem fizettek a brit kereskedőknek. Ennek következményeként néhány hónappal később kirobbant az első ópiumháború Anglia és Kína között.

Az első ópiumháború

Az angolok hadihajóikkal felvonultak Kína partjainál, és elindították katonai akciójukat. A kínai fegyveres erők létszáma messze meghaladta a britekét, de technikai hátrányuk hatalmas volt az európaiakéhoz képest. Az angolok a kor legmodernebb fegyvereit vetették be a több mint 200 ezer fős kínai sereg ellen, majd rövidesen elfoglalták a jelentős kínai városokat. Kína vereséget szenvedett, és kénytelen volt engedélyezni az ópiummal való további kereskedést. 1842-ben Hongkong brit fennhatóság alá került, ami még jobban felgyorsította a kábítószerrel történő üzletet. A császár megpróbálta visszaszorítani a mák termesztését, hogy ezáltal is csökkenjen az előállított ópium mennyisége, de terve nem járt sikerrel.

A háború a Nankingi egyezménnyel zárult le, amelyben Kínát 21 millió dolláros jóvátétel kifizetésére kötelezték, továbbá 5 jelentős kikötőjét meg kellett nyitnia a nemzetközi kereskedelem előtt. Ez volt az első egyenlőtlen szerződés, amelyet Kína egy nyugat-európai hatalommal kötött. Érdemes megemlíteni, hogy az ópiumháborút azért nem támogatták egyértelműen még a londoni politikusok sem, erre bizonyíték William Gladstone-nak, Nagy-Britannia egyik leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnökének, 1840 májusában saját naplójába írt bejegyzése:

„Rettegek az ítéletektől, melyeket Isten mérhet Angliára a Kína felé tanúsított nemzeti gonoszságunkért.”

A második ópiumháború

A Csing-dinasztia katonai veresége rengeteget gyengített a császárság megítélésén a kínai nép körében. A kínai kereskedők is kedvezőtlenebb pozícióba kerültek, ezért egyre nagyobb elégedetlenségüknek adtak hangot. A kínai emberek ma is, ha az ópiumháborúk szóba kerülnek, azt a kort a „megaláztatás évszázadának” nevezik. Az is lehet, ha a két ópiumháború nem úgy játszódott volna le, ahogyan lezajlott, az ázsiai ország történelme merőben másképpen alakult volna.

Anglia és Franciaország, az USA és Oroszország beleegyezésével, kihasználva a császári kormányzat nehézségeit, 1856. október 8-án kirobbantotta a második ópiumháborút. Az első háború eredményeivel elégedetlen britek a franciákkal szövetségben – egy csempészhajó elfogása ürügyén – támadást indítottak a császári erők ellen, és elfoglalták Kantont és Tianjin erődjét. Az európai csapatoknak sikerült még Pekingbe is bejutniuk, aminek következtében a harcok során az angol és francia katonák teljesen feldúlták a császári Nyári Palotát is.

Kína most is vereséget szenvedett, veszteségei nagyok voltak, ezért kénytelen volt további engedményeket adni az ópiumkereskedelemmel kapcsolatosan.

Az angolok győzelmük után hamarosan az egész országra kiterjeszthették ezt a tevékenységüket. Kína ismét nagy összegű jóvátételt fizetett ki Anglia mellett immár Franciaországnak is.

A háborút követő évek

A második ópiumháborút lezáró pekingi béke még megalázóbb helyzetbe hozta Kínát, a hatalmas ország legyengült, a Csing-dinasztia csak azért nem bukott meg, mert az akkor ellenkezett az európai nagyhatalmak érdekeivel. A kereskedelem tovább folytatódott, egyes ópiumkereskedők tetemes vagyonra tettek szert, de Anglia haszna is az egekig rúgott. Több indokínai ország is kihasználta a kereskedelemből származó lehetőségeket, igyekeztek bekapcsolódni a folyamatba, akár mint termesztők, akár mint feldolgozók. A kínaiak saját országukban másodrangú állampolgárnak érezték magukat, ki voltak szolgáltatva az európaiak kénye-kedvének. A kínai hatóságok jogkörei még saját területükön is rendkívül korlátozottak voltak, ezért joggal lehet kijelenteni, hogy a császárság 1912-es bukásának okait az ópiumháborúkban kell keresni.

A két ópiumháborúban kialakult, kínai szemszögből nézve egyenlőtlen külkereskedelmi feltételek egy negatív spirálba sodorták bele Kína gazdaságát, amelyből az ország egészen a XX. század közepéig nem tudott kilábalni.

A kínai nép szenvedésének a legújabb kor sem vetett véget, a második világháborúban a japán megszállók emberek millióit gyilkolták meg, sokukat brutális kegyetlenséggel.

1945 októberében pedig kezdetét vette a kínai polgárháború, amelyből a kommunista Mao Ce-tung került ki győztesen, de erről már későbbi cikkünkben olvashatnak.

Felhasznált irodalom

Jordán Gyula – Tálas Barna: Kína a modernizáció útján a XIX–XX. században, Budapest, Napvilág Kiadó, 2005.

Magyar Katolikus Lexikon – Ópiumháború.

Vadász Sándor (szerk.): XIX. századi egyetemes történelem 1789–1914, második, átdolgozott, bővített kiadás, Korona, Budapest, 2005.

http://www.kislexikon.hu/opiumhaboruk.html.

https://m.mult-kor.hu/szaz-evre-romba-dolt-a-kinai-gazdasag-miutan-a-britek-megszereztek-a-tea-titkat-20190926?pIdx=2

Juhász Ottó: „A modernizáció és a tradíció kérdései Kínában, 1840–2012”. Külügyi Szemle XI (2012).