„Kicsit változni fogunk, de a cél állandó: maradandót alkotni”

A figyelmükbe ajánlom Farkas-Huszka Rózsát, akit nemcsak a szakmai körökben, de a gondjaira bízott tanintézetben is jól ismerik, hiszen már jó ideje művész tanárként dolgozott az intézmény keretein belül. A barátságosan mosolygó hölgy festészetre és a tűzzománccal való alkotás izgalmas titkaira tanítja a hozzá csatlakozókat. Figyelemre méltó módon figyel az intéseire egy szép létszámú felnőtt csoport, amelynek nyár végén időszakos kiállítást rendeztek a helyi evangélikus templomban. Az ő művészeti tevékenységét is elismerő figyelemmel kísérhettük az elmúlt évek során létrehozott környékbeli kiállításokon.

– Mi fog megváltozni?

– Természetesen másként fogunk dolgozni, mint eddig, az alapvető céljaink azonban nem változnak. Ismerem az alapokat, és azokat megőrizve, arra építkezve szeretnék tovább haladni. Örülök a kinevezésemnek, amit nagy kihívásnak és bizonyítási lehetőségnek tartok. Augusztus elsejétől megbízottként, szeptembertől kezdve pedig kinevezett igazgatóként végzem ezt a munkát. Szerencsére az elmúlt hat esztendőben is a Levendula Művészeti Egyesületnél dolgoztam, felnőtteket tanítottam tűzzománcozásra és festészetre. Magam is ezeken a területeken alkotok, és a jövőben is szeretném folytatni a csoporttal a munkát, valamint a saját művészeti tevékenységemet is, amit már gyermekkoromtól gyakorolok. Azóta ez a célom, szeretem ezt a munkát.

– És a többi művészeti ág?

– A tevékenységünket a térség több telephelyén végezzük. Ezek az egységeink persze sok feladat elé állítanak bennünket, de az ottani intézményi háttér és a szaktanáraink révén eredményes munkát végezhetünk. Egyik fontos szakágunk a táncművészeté. Dunaföldváron, Dunaegyházán, Dunavecsén működnek néptánccsoportjaink. Tasson pedig társastánccsoportunk. A képzőművészeti irányban itt helyben a grafika és kézműves szakunkat működtetjük, az utóbbit Solton is visszük.

– Mivel kezdte a vezetői tevékenységét?

– Körbejártam a vidéki bázisainkat, hogy most már ebben a minőségemben is bemutatkozzak, megismerjem az ottani fenntartókat, a velünk dolgozókat, és az elképzeléseiket a jövőbeli munkánkról. Nagyon fontosnak tartom a kommunikációt, hogy jó emberi kapcsolatban legyünk egymással. Ugyanezt gondolom a szülőkhöz való viszonyunkról. Egy kis faluból származok, örömmel és természetesen tudok szót váltani az ott élő és dolgozó partnereinkkel.

– A legfontosabb feladataikról mit mondana el?

– A gyermekek itteni érdekeit vesszük a legfontosabbak közé. Ők körülbelül háromszázan vannak. A figyelmünk 22 éves korukig elsősorban rájuk irányul. Tehát a célokat tekintve azt tartjuk a szemünk előtt, hogy kapjanak tanárt, helyszínt és alapanyagokat (a néptáncnál a kosztümöket, jelmezeket) a munkájukhoz. Az is fontos, hogy kiállítások és fellépések formájában a közönség előtti bemutatkozáshoz is lehetőséghez jussanak. (Akik felnőtt fejjel is kedvet éreznek az itteni tevékenységhez, azoknak az egyesületünkhöz kell fordulniuk, és utána lehetőséget kapnak a tanulásra, illetve a tehetségük kibontakoztatására.) Az az álmunk, hogy értéket adjunk át nekik. A néptáncban az is cél, hogy tovább éltessék a hagyományainkat. Általában pedig meg akarjuk ismertetni velük a művészetek többi ágát is. Szeretnénk, ha nyitottak lennének az irányukban, és ezért előrelépnének ebben a dologban. A hozzá vezető úthoz segítséget nyújtunk a számukra.

– A szakok közti rivalizálás?

– Számunkra minden szak egyformán fontos. A csoportjaink ezt érzik, és ezért nincsenek a sorok között rivalizálós békétlenségek. A képzőművészet bizonyos elmélyült tevékenység, amit az alkotó, mintegy burokban végez el. A néptáncé pedig egy nagycsoportos, harsány, dinamikusan megjelenítő izzó műhely. Ők nyilván nem tudnak egymás társaságában dolgozni, de erre nincs is szükség, hiszen a már kialakult struktúráink biztosítják a munkájukhoz szükséges, minél ideálisabb feltételeket. A néptáncpróbák például a művelődési házban, vagy az iskola tornatermében zajlanak. A képzőművészeti foglalkozások pedig az iskola tantermeiben vannak. Van olyan diákom, aki hozzám kézművességre jár, aztán elmegy néptáncra, és ezek mellett még a városi zeneiskolának is a növendéke. Ez elég komoly elfoglaltság, de járható az út. A gyerek előbb-utóbb el fogja tudni dönteni, hogy melyik lesz a számára legkedvesebb irány. Mi, a tanárai, annak örülünk, hogy a művészetek kerültek érdeklődésének a középpontjába. Én is olyan diák voltam, aki a művészeti iskolában kezdtem el tanulni, az egyik kezemben a hangszert, a másikban pedig a mappát fogtam. Semmi bajom sem lett tőle, és nem vált sem az egyéniségem kárára, sem a tanulmányi eredményeim romlására sem. Egy olyan előrelépést hozott az életemben, amire bizony szükségem volt. Nagyon jó tanáraim voltak, akik sokat segítettek abban, hogy bár egy kis faluból indultam, de mégis sikerrel oldhassam meg a feladataimat. A mi tanulóink is ebben a szerencsés helyzetben vannak.