Ünnepélyes keretek közt adták át

2019.03.23. 11:30

Kétszáz diák végzett idén az egyetemen

Ünnepélyes keretek között adták át a Dunaújvárosi Egyetem közel kétszáz végzős hallgatójának a diplomákat és okleveleket pénteken délelőtt az egyetem rendezvénycsarnokában.

Balla Tibor

A diplomaosztón részt vett prof. dr. Bódis József oktatásért felelős államtitkár, dr. Galambos Dénes, Dunaújváros és térsége ipar- és területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosa, Cserna Gábor polgármester, Pekárik Géza, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója, a Dunaújvárosi Egyetem Konzisztóriumának elnöke, Gál Katalin, az MVM Zrt. elnöki tanácsadója.

Elsőként dr. habil András István rektor köszöntötte a végzős hallgatókat. Azt a 120 diákot, akik oklevelet vehettek át, akik közül ötvenen kiváló minősítéssel, négy hallgató pedig kitüntetéssel rangos oklevelet kapott, a többiek pedig nyelvvizsga hiányában csak a záróvizsga-igazolást kaphatták meg. Ezúttal 11 külföldi hallgató szerzett oklevelet. Idén először adhattak át duális képzésben végző diáknak mérnök-informatikus szakon.

Régi kedves szokás, hogy a ceremónia végén a magasba emelik a diplomát
Fotók: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A rektor beszédében ref­lektált a világgazdaság globális kérdéseket érintő kihívásaira. Az egyetemen értelmiséget formálnak, szemlélet­módot alakítanak és bizonyos szempontból felelősséget vállalnak a hallgatók irányába – hangsúlyozta. Kijelentette, azt tapasztalja, nagyon komoly mértékben felértékelődik az emberi tényező, a családban és a munkahelyeken is fókuszba kerül az emberi minőség. Mindebben az egyetemen is hisznek. A munkaerőpiacon már nem csak a fizetés számít, első helyen a munka és a magánélet egyensúlya szerepel, felértékelődött a család és a szabadidő. Szót ejtett az épített és a természeti környezet fontosságáról, a klímaváltozásról, amelyben gyors változtatásra van szükség. A rektor áttekintést adott az egyetem elmúlt időszakának tevékenységéről, sikereikről. Arról, hogy az egyetem világos célokkal rendelkezik, határozottan nyitottak az energiacégek felé. Az egyetem fejlődésének egyik alapköve, hogy Dunaújváros önkormányzata kiáll az intézmény mellett, a Modern Városok Programban kiemelt szerep jut majd az egyetemnek az innovációs és az e-mobilitást megcélzó projektben. A friss diplomásokhoz szólva a jókívánságok mellett azt javasolta, a kifogások helyett a kihívásokat keressék.

Cserna Gábor polgármester aranytartaléknak nevezte a fiatalokat

Dr. Bódis József államtitkár tolmácsolta Kásler Miklós miniszter gratulációját és jókívánságát. Kijelentette, bár a naptárban nem piros betűs a mai nap, ám a most diplomázók és családjuk számára biztosan az, mert elérték a kitűzött célt. Mint mondta, ez a szellemi közeg egy életen át meghatározó lesz.

 

A fogadalomtétel és az okleveleket átadása után Cserna Gábor polgármester szólt a diplomás hallgatókhoz kijelentve: „Értelmiséginek lenni nem csak magánügy, sokkal inkább közügy. Felelősséggel jár, hiszen ennek a városnak, sőt hazánknak jövője az önök tudásától függ. Amilyen életet választanak, olyan lesz ennek a városnak, ennek a nemzetnek a sorsa. Én úgy tekintek a fiatalokra, mint az ország aranytartalékára. Aki elereszti a fiatalokat, az elveszíti a jövőt. Márpedig mi nem elveszíteni, hanem megnyerni szeretnénk a jövőt.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában