növekedés

2019.02.09. 19:00

Jó sörivók vagyunk

Tör előre a sörpiac. A prémiumsörök további térnyerése mellett az alkoholmentes sörök növekedése is hozzájárult tavaly ahhoz, hogy 150 milliárd forint fölé kússzon a sörpiac kereskedelmi forgalma.

Mediaworks-összeállítás

Fotó: pixabay

A múlt évben menynyiségben négy, értékben pedig tizenegy százalékkal nőtt a sör magyarországi kiskereskedelmi értékesítése, és meghaladta a 150 milliárd forintot – közölte a Nielsen piackutató adatai alapján a Világgazdaság. A piackutató kiemelte, hogy ezzel a sörhöz kapcsolódik a második legmagasabb bevétel az általa vizsgált 90 kategória közül, ennél értékben csak a feldolgozott hús generált nagyobb forgalmat.

Tavaly a bolti eladások 90 százalékát a hagyományos sörök alkották, az ízesített típusok részaránya 7 százalék volt, miközben a fennmaradó 3 százalékon a búza-, a barna, a félbarna és a kukoricasörök osztoztak. A teljes értékbeli forgalom 93 százalékát tették ki a múlt évben az alkoholos sörök, ami éves alapon egy százalékpontos csökkenésnek felel meg, vagyis a hagyományos és az ízesített sörök mezőnyében is egyre népszerűbb alkoholmentes sörök értékesítése tovább erősödött.

Bár a Magyar Sörgyártók Szövetségének éves adatai még nem ismertek, Kántor Sándor, a szervezet igazgatója a lapnak elmondta, hogy a kiskereskedelmi adatok hűen tükrözik a fogyasztói trendeket. Ezek közül a termékösszetétel minőségjavulását emelte ki: folytatódott a prémium és szuperprémium kategóriájú sörök térnyerése az olcsó, alsó kategóriás termékekkel szemben, de ugyancsak meghatározó az alkoholmentes sörök robbanásszerű növekedése, ez a szegmens is egyre jelentősebb szerepet tölt be.

A Nielsen adataira támaszkodva megállapítható, hogy a 4 százalékos volumennövekedésre jutó 11 százalékos értékbeli bővülés mögött nem az áremelkedés áll, hanem a minőségi söröket egyre inkább előnyben részesítő fogyasztó.

Az alkoholmentes sört illetően pedig az egy százalékpontos (6 százalékról 7-re) növekedés mögött a kategória 16 százalékos éves alapú ugrása áll. Kántor Sándor emlékeztetett, hogy 2017-ben 6,2 millió hektoliter sör fogyott Magyarországon, a tavalyi forgalom szintén ekörül alakulhatott, vagy néhány százalékkal túl is szárnyalhatta ezt a szintet. Jelezte, hogy a 120 millió korsó feletti éves hazai mennyiség túlnyomó része továbbra is magyarországi sörgyárakban és sörfőzdékben készül, maximálisan kihasználva a meglévő gyártókapacitásokat. A csapolt sörök a teljes belföldi piac tíz százalékát tették ki tavaly, hasonlóan a 2017-es évhez.

A kisebb boltokban is nagy forgalom

A HoReCa-piacon (étterem, kocsma, kisvendéglő, szálloda) keletkező sörforgalomra egyelőre nem lát rá a piackutató, a kiskereskedelmi értékesítés megoszlása azonban meglehetősen koncentrált. A 400 négyzetméternél nagyobb üzletekben realizálódik a forgalom több mint fele a Nielsen szerint, ez az előző évivel megegyező érték. A szupermarketet és diszkontot magában foglaló, 401–2500 négyzetméteres csatornáé a forgalom egyharmada. A kisebb alapterületű, 200 négyzetméteresnél kisebb boltok a forgalom több mint negyven százalékáért felelnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában