Az RNÖ sikerei a munkaerőpiacon

2019.10.05. 12:00

Kis csapat, nagy lelkesedés, komoly, eredményes munka

Roma Nemzetiségi Önkormányzata és az általa alapított DHHF Nonprofit Kft., Dunaújváros önkormányzata, valamint a Dunaújvárosi Járási Hivatal foglalkoztatási osztálya öt éve összefogott, és egy országosan elismert minta­programot hozott létre.

Agárdy Csaba

A cél minél több embert visszajuttatni a munkaerőpiacra. Ennek alkalmából tartottak tegnap sajtótájékoztatót az érintettek. A meghívottak előbb egy videót láthattak, amelyben azok az emberek mondták el történetüket, akik a program segítségével kerültek vissza a munkaerőpiacra. Ezután dr. Sürü Renáta, Dunaújváros jegyzője azzal üdvözölte a megjelenteket, hogy jó dologról beszélni dupla öröm. Már pedig a roma nemzetiségi önkormányzat nagyon jó munkát végzett a munkahelyteremtés területén. Sürü Re­ná­ta elmondta, a város vezetői támogatják a programot, amely egyedülálló az országban.

Hosszú János, dr. Sürü Renáta és Majorné Angyal Erzsébet a sajtótájékoztatón
Fotó: Sándor Judit

Majorné Angyal Erzsébet, a dunaújvárosi járási foglalkoztatási osztály hivatalvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy egy kis csapat nagy lelkesedése, komoly munkája az elért eredmény.

Hosszú János, a városi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke köszönetet mondott a dunaújvárosi önkormányzat és a járási hivatal dolgozóinak, és valamennyi volt és jelenlegi közgyűlési és ország­gyűlési képviselőnek, akik segítették munkájukat. – Mindenképpen ki kell emelnem két embert, dr. Dorkota Lajost, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgárát és Cserna Gábor polgármestert, akik a munkánkat mindig támogatták, becsülettel, teljes odaadással az itt élő emberek érdekében. Ennyit jelent, ha a vezető emberek és csapatuk egy igaz ügy mellé állnak, mint ahogy ők is tették – mondta Hosszú János.

Minőségi munka

A minőségi munka elismeréseként egyre több lehetőséget kap a Dunaújvárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat és az általa alapított DHHF Nonprofit Kft. Fő profiljuk a köztisztasági feladatok egy részének ellátása, amelynek legszembetűnőbb eredménye, hogy megközelítőleg 20 ezer köbméter szeméttől szabadították meg lakókörnyezetünket. Ez a mennyiség hét verseny-úszómedencébe sem férne bele. Feladataik folyamatos ellátása és fejődése mellett elérték, hogy összesen 67 főt foglalkoztatnak különböző tevékenységi körökben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában