In memoriam Princes Józsefné

Princes Józsefné

1951–2019

„Senki közülünk nem él önmagának és ­senki nem hal meg önmagának.”

(Rómaiaknak l. 14)

Pedagógusnapon emlékezzünk Princes Józsefné Erzsikére, Dunaújváros Érdemes Pedagógusára, aki számára a hivatás ajándék volt, elköteleződés a szeretet iránt, odaadott élet, másokért élés.

Amikor pedagógiai programot lehetett álmodni, ő a testületével a sajátos nevelésű gyermekek programját alkotta meg. Az elfogadásra, a megértésre, a feltétel nélküli szeretetre való gyermeki jogosultság kielégítését hangsúlyozva.

Erzsike tudta, hogy nehéz a szülőkkel, kollégákkal elfogadtatni, megértetni a különbözőségen alapuló másságot toleráló pedagógiát, mert ez a valóságban kicsit illúzió. Az életben sok még a kirekesztés, elutasítás, ítélkezés. Hitte, az integrálást mielőbb, legfőképpen az óvodában kell elkezdeni.

Óvodavezetőként több karizmatikus óvónő kollégája volt nevelőtestületében. Segítette őket a tehetségük szárnyalásában. A pedagógus legfőbb munkaeszköze köztudottan a személyisége. A nevelés hatékonyságának kritériuma, hogy aki hatni akar, annak varázsereje is legyen. Felismerte azt a lehetőséget, hogy néhány kollégája magas színvonalú bábművészete beilleszthető óvodája szakmai életébe is. Óvodásaik kacagtató élményhez jutottak helyben színház lehetőségétől. A többi óvoda szívesen vendégeskedett egy-egy előadott mesejátékon. Az élmény soha nem maradt el. Az elvarázsolt gyermekek szeretnek óvodába járni. Hálásak az örömökért, ahol sokat nevethetnek, ott oldottabb a légkör. Az óvodás a szeretetért mindent megtesz, utánoz, követ, azonosul. Persze nem ilyen könnyű a nevelés receptje, a szeretetért nagyon meg kell dolgozni.

Életünk legfőbb vizsgakérdése, hogy szeretetben éltünk-e?

Erzsike pályafutása erre a példa.

Sokféle anyagi, dologi eszközért folyik verseny, harc és előnyszerzés. A szeretet, az elfogadás, az örömszerzés nem versenyszám.

„Nekünk mindig problémánk van szeretettel, és valójában mindig fáziskésésben vagyunk, mindig utólag tudjuk meg, kit és hogyan kellett volna szeretnünk;

de még mindig nem késő, induljunk és tegyük;

itt és most.”

(Stella Leontin)

Búcsúznak

nyugdíjas óvodavezető kollégáid