Halottak Napja

2019.11.02. 10:00

Így emlékeztek Perkátán

Perkátán a képviselő-testület tagjai és civil szervezetek vezetői közösen vettek részt a Halottak Napja előtti hagyományos megemlékezésen

duol.hu

A település honlapja szerint elsőként a Szabadság téren levő I. világháborús emlékművet, majd a temető elején levő II. világháborús emlékművet koszorúzták meg a résztvevők. Ezt követően három díszpolgári sírnál, dr. Szabó Lajos Perkáta volt jegyzője, Györkös János volt tanító és a nemrég az orvosi rendelő bejáratánál emléktáblát kapott orvosházaspár, Dr. Baráth Károly és Dr. Kádár Magdolna sírjánál tették tiszteletünket.

Perkáta Nagyközség Önkormányzata saját temetőrendeletében megalkotta a védett sír fogalmát, amelyben Perkáta elhunyt tiszteletben álló személyei (jegyzők, orvosok, gyógyszerészek, tanítók, könyvtárosok, plébánosok, papok és kedves nővérek) sírjait kiemeltük. Ezen sírokra sírmegváltást nem kell fizetni, illetve amennyiben hozzátartozók már nem gondozzák a sírt, akkor azt az önkormányzat vállalja, ahogy tette ezt Havrilla János néhány évvel ezelőtti síremlékének felújításakor. Jelenleg 32 Perkátáért sokat tevékenykedő személy nyugszik védett sírban, köztük van a kedves nővérek közös síremléke és a temetőkápolna plébánosok nyughelyéül szolgáló kriptája is.

Perkátán kívül is vannak eltemetve híres perkátaiak, többek között a budapesti Új Köztemetőben. A 301-es parcellában, Magyarország Nemzeti Emlékhelyén nyugszik Csányi Sándor 1956-os mártír, akinek kivégzésének hétfőn volt a 60. évfordulója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!