aktuális kérdések

2019.07.10. 08:00

Idén is őzkonferenciát tartottak Mezőfalván

Második alkalommal ültek össze a szakemberek megvitatni a hazai őztartás aktuális tapasztalatait.

Horváth László

Július 5-én, pénteken délelőtt a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében fehér asztal mellett került sor a vadgazdálkodás legfajsúlyosabb kérdéseinek megvitatására az őzekről.

A rendezvényt Méhes Lajos, az Országos Magyar Vadászkamara Fejér megyei terület szervezetének elnöke nyitotta meg. Kiemelte, hogy egy nap alatt szinte lehetetlen minden kérdésre választ kapni. A vadgazdálkodás hosszú távú folyamat, amelynek eredményei csak sok év múltán válnak láthatóvá. Felhívta a figyelmet a pályázati lehetőségek kihasználására, illetve a közelgő magyarországi vadász világkiállításhoz kapcsolódó rendezvények nyújtotta alkalmakon való részvételre. Az idén Fejér megye rendezi az országos vadásznapot, amelyhez szintén aktív közreműködést kért a tagságtól. Továbbá több helyi érdekeltségű rendezvény ad majd segítséget a vadgazdálkodás eredményes folytatásához – hangsúlyozta Méhes Lajos.

Méhes Lajos tartotta a megnyitót

A program folytatásában az előadóktól hallhattunk az aktuális gondokról, megoldásokról, betegségekről, takarmányozásról. Szó esett az állatok életterének csökkenéséről az intenzív mezőgazdaság következményeként. Valamint hangsúlyt kapott, hogy jelenleg hazánkban az őz a meghatározó faj a vadgazdálkodásunkban. Kiemelést kapott az őz szeretete, hiszen ez a faj igazán meghálálja a megfelelő és odaadó szakértelemmel végzett gondoskodást. A konferencia azzal az ígérettel zárult, hogy jövőre ugyanitt, Mezőfalván folytatják.

A díjnyertes trófeákat is megszemlélhették a vadászok
Fotók: Horváth László

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában