Baracs/Nagyvenyim/Mezőfalva

2019.10.24. 11:30

Hősökre, tettekre emlékeztek

1956. október 23-án a magyarok elfelejtettek félni – hallottuk a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola hetedikeseinek ünnepi műsorában a Baracs-Templomos temetőben. Nagyvenyimen az önkormányzati hivatal dísztermében Ez itt az én hazám címmel láthattunk csodálatos előadást tegnap délelőtt.

Horváth László

Baracs-Templomoson intézmények, civil szervezetek képviselői, valamint számos emlékező előtt a Széchenyi Zsigmond Általános Iskola diákjai idézték meg az 1956-os eseményeket. Műsorukban hűen tükrözték a magyar nép évszázados szabadságvágyának hagyományait az 1956-os események fiatal hőseinek önfeláldozó tetteit. A diákok után Várai Róbert beszélt az ünnep és a közeli múlt jelentőségéről. Zárásul a résztvevők megkoszorúzták a fiatalon hősi halált halt Farkas István sírját.

A baracsiak tisztelegtek az ´56-ban elesett Farkas István sírjánál
A Széchenyi iskola diákjainak emlékműsorát láthattuk
Az emlékfalnál Vargáné Kaiser Katalin polgármester (szemben)
Fotó: Horváth László

Nagyvenyimen is méltón emlékeztek az egykori hősökre. A községháza dísztermében először Vargáné Kaiser Katalin, Nagyvenyim polgármestere mondott ünnepi köszöntőt, amelyben kihangsúlyozta, szinte minden beszédben megjelenik az a gondolat, amely az ´56-os forradalmat a XX. század egyik legnagyobb történelmi eseményeként fogalmazza meg. A forradalom kapcsán sokan csak Budapestre és a pesti srácokra gondolnak, de ez az esemény nem csupán a főváros, de a vidéki magyarság forradalma is volt – hallhattuk az ünnepi beszédben. A nagyvenyimi megemlékezést emlékfal-koszorúzás és ünnepi műsor zárta.

Tisztelet a ma forradalmárainak is

Rendhagyó október 23-ai ünnepséget tartottak kedden délelőtt a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola nyolcadikos dákjai, amelyben nem csak az 1956- os októberi forradalom és szabadságharc hőseinek állítottak emléket, hanem előadásukban párhuzamosan megjelenítették a rendszerváltás előtti idők diáklázadásait, rendszerellenes tüntetéseit is.

1956-ban az ágyúk oszlattak, a rendszerváltás előtt pedig a vízágyúk

Az emlékező mezőfalvi diákok színes és a kor hangulatát idéző műsorral készültek

Mit is mondhat a mostani fiatal korosztálynak a magyar történelem nem oly régen még véres és hősi áldozatokat követelő viharos időszaka? Ahol a szabadság, az önrendelkezés utáni vágy, az idegen elnyomók elleni küzdelem miatt ontottak vért és oltottak életet? Mezőfalván egészen biztosan minden diák átérzi az 1956-os forradalom és szabadságharc történetének lényegét, hangulatát, hiszen a községi rendezvényként is megtartott eseményen a legmodernebb oktatási eszközöket felhasználva, egy óriás interaktív panel segítségével tették mozgalmassá, színessé előadásukat – méltón 1956-hoz. A nyolcadikosok műsorát összeállította Hajas Erika, Koncz Tímea és Balogh Tímea pedagógusok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában