Hidvégi-Üstös jön!

2017.10.20. 11:30

Hetven maratoni távval a Dunáért: futóakció!

A környezetbarát közlekedés és a Duna Régió Stratégia fontosságára akarja felhívni a figyelmet a futó.

Pekarek János

A sportember legutóbb idén augusztus végén tempózott Dunaújvárosnál – nyári kihívása során Váctól Mohácsig úszta végig a Duna magyarországi szakaszát Fotó: Ady Géz

Ismét Dunaújvárosban üdvözölhetjük régi ismerősünket, Hidvégi-Üstös Pál ultramaratonistát, aki előbb egy százéves ősbicikli, egy velocipéd másolatának nyergében érkezett városunkba tavasszal, majd úszva jelent meg ismét a város alatt, a Dunában. Most futva érkezik, mégpedig a nagy folyam Fekete-erdei forrásvidékétől egészen a Fekete-tengeri torkolatáig tartó futóakció során: hetven maratoni távot, mintegy háromezer kilométert fut a Duna mentén, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a környezetbarát közlekedés és a Duna Régió Stratégia fontosságára. Az ultramaratonista sportoló várhatóan október 20-án, pénteken 16 óra körül érkezik a város határában álló sportáruház parkolójába, hogy ott találkozzon a helyi és környékbeli futók és kerékpárosok csapatával. Velük együtt fut be a Városháza térre, ahol ünnepélyesen fogadják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában