sokat tettek Dunaújváros ifjúságáért

2019.06.24. 07:00

Gyermekcentrikus, kiváló pedagógusok

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése az idei évben Lászlóné Durecz Andrea pedagógusnak és Gyenes Józsefné óvodaigazgató részére adományozza a Dunaújváros Ifjúságáért Díjat.

Körmendi Erzsébet

20180620 közgyűlés Dunaújváros ZsE DH Közgyűlés Dunaújvárosban. A közgyűlés a Dunaújváros ifjúságáért díj átadásával kezdődött. A díjat kapta Lászlóné Durecz Andrea és Gyenes Józsefné

Lászlóné Durecz Andrea 2013 augusztusától tanítója a Móricz Zsigmond Általános Iskolának. Előtte 27 évig a Vasvári Pál Általános Iskolában dolgozott. Immár 32 éve munkálkodik az ifjúsági korosztály nevelésében, formálásában. Munkabírása lehengerlő, innovatív ötleteivel, szuggesztív egyéniségével magával ragadja a gyerekeket. Kitartó munkájának köszönhető, hogy az iskola elnyerte az ökoiskola címet. A szülők segítségével létrehozta az iskola fűszerkertjét, ahol az évszaknak megfelelően munkálkodik együtt tanítványaival.

Elkötelezetten küzd a kihalóban lévő fecskék megmentéséért, ezzel az elhivatottsággal pedig tanítványait is megfertőzte. Andi néni irányításával a gyerekek feltérképezték a város és városkörnyéki fecskefészkeket is. Úttörője a digitális kompetencia fejlesztésének intézményi keretek között. A Kódolás Hetének aktív szervezője, gyerekek tucatjait ismertette meg Zümivel, a programozó méhecskével.

Kitartóan dolgozik azért, hogy az iskolai hulladékgyűjtés szelektíven történjen, környezettudatos életmódra, a jövőért vállalt felelősségre tanítja a gyerekeket. Napi oktató-nevelő munkáját is példaértékűen végzi, számos versenyeredménnyel büszkélkedhet, amelyet tanítványaival ért el.

Lászlóné Durecz Andrea és Gyenes Józsefné Éva a díjátadást követően
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Gyenes Józsefné, Éva a Dunaújvárosi Óvoda igazgatója, 35 éve az óvodás korú gyermekek vidám óvodai életéért dolgozik, tevékenykedik. Csoportban dolgozó óvodapedagógusként számára mindig a gyermekek sokoldalú személyiségfejlesztése kapja a legnagyobb hangsúlyt. Fontos számára, hogy az óvodai csoportokban nyugalom, harmónia legyen. Lelkiismeretességéért, kedvességéért, mindig mosolygós szemeiért nagyon kedvelik az óvodásai, munkatársai. Pedagógiai és vezetői munkájában olyan módszertani kultúrát képvisel, amely differenciáltan szolgálja mind a gyermekek fejlődését, mind a kollégák szakmai kiteljesedését. Sokoldalú feladatvállalása, állandó önképzésre való igénye egész pedagógiai pályáját átszövi.

Személyisége meghatározó az intézmény működésében. Nem ismer lehetetlent, vallja – mindent meg lehet oldani. Munkájának köszönhetően még jobban megerősödött a Dunaújvárosi Óvoda szakmai színvonala, fejlődött az infrastruktúra, a tagóvodák közötti együttműködés. Vezetése alatt a Dunaújvárosi Óvoda az Oktatási Hivatal Bázisintézményévé lett, ennek kapcsán továbbképzéseknek adhat otthont. Nevéhez kötődik a „Csicsergő” kiadvány. Vezetése alatt hét tagóvoda kapott – a dunaújvárosi önkormányzat támogatásával, és az Ovi-sport Közhasznú Alapítvány segítségével – műfüves, multifunkcionális focipályát. Sportszerető lokálpatriótákkal karöltve egy éve indították a városi ovifoci bajnokságot.

Munkája elismeréseként az Ovi-sport Közhasznú Alapítvány elnöke meghívta az országos elnökségbe. Nagy kutyabarát, ennek köszönhetően hamarosan kutyaterápiás foglalkozások is indulnak az egyik tagóvodában. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Gyermek- és Ifjúsági Bizottságának alelnökeként is fontos feladatának tekinti a dunaújvárosi gyermekek sportolásra való ösztönzését játékos formában, a tehetségek felismerését, majd fejlődésük segítését.

Őszinte hivatástudattal dolgoznak

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése az ifjúsági korosztály nevelésében, az ifjúságvédelemben, illetve a fiatalok számára nyújtott szolgáltatások szervezésében kiemelkedő munkát végző személyek és közösségek elismerésére alkotta meg a Dunaújváros Ifjúságáért Díjat. Lászlóné Durecz Andrea a gyermekek fejlődéséért, neveléséért végzett elhivatott, több évtizeden keresztül végzett szakmai munkájának elismeréseként, Gyenes Józsefné őszinte hivatástudattal végzett több évtizedes kiemelkedő pedagógiai tevékenységéért vehette át a díjat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában