nívós elismerést nyert el a helyi oktatási intézmény

2019.03.29. 16:00

„Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” lett a Gárdonyi

Még 2016-ban írta ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium azt a pályázatot, amellyel a Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címét lehetett elnyerni.

Tóth Alexandra

A dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola beadta anyagát a kiírásra, amelyben vállalásként közölte azt is, hogy az elektronikus kereskedelem tudatos felhasználására is felkészítik a diákokat. A díjátadó előtt Dobra László köszöntötte a megjelenteket, köztük az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkatársait. A nyertes pályázatról Keszthelyi Nikoletta, fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár beszélt, és kiemelte, hogy milyen fontos már kisiskolás korban a tudatos vásárlásra nevelni a gyerekeket, kiváltképp azért, mert ez a korosztály kifejezetten sokat vásárol, vagy sokat fog vásárolni online. Az iskola diákjait és pedagógusait továbbá meghívta a minisztérium vegyi laboratóriumaiba is.

Keszthelyi Nikoletta és Dobra László, kezében a díjjal Fotó: Hankusz Kálmán/Dunaújvárosi Hírlap

A díjátadó után a Gárdonyi táncművészetis diákjai, valamint Szerecz Róbert és Tóth-Varga Zsuzsanna műsorát láthattuk, az aulában pedig a diákok újrahasznosított hulladékból készült munkáit állították ki.

Milyen egy örökös ökoiskola?

A fenntarthatóság elveinek az oktatási intézményekben való minél hatékonyabb megjelenése érdekében az Oktatási, és Kulturális Minisztérium valamint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közösen létrehozta az Ökoiskola címet, amelyet a Gárdonyi legutóbb három évvel ezelőtt kapott meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!