fortuna nyomában

2019.03.21. 07:00

Felfoghatatlanra duzzadtak az e heti lottónyeremények

Hetek óta nem vitték el a főnyereményt sem az ötös, sem a hatos lottón. Ennek következtében a két játék össznyereménye csaknem ötmilliárd forintra duzzadt.

Tóth Alexandra

dav

Most jött el az a pillanat, amikor még az is kitölt egy szelvényt, aki alapvetően nem szokott lottózni. Az ötös lottón 25 hete nem volt telitalálata senkinek, a hatoson pedig 16 hete vitték el utoljára a főnyereményt. Így előbbinél 3,414 milliárd forintra, utóbbinál pedig 1,555 milliárd forintra duzzadt a fődíj összege. Bár tudjuk, hogy az ötös lottón a telitalálat esélye borzasztóan csekély, mindössze 1 : 43 949 268-hoz, egy ekkora összeg esetén sokkal többen és sokkal szívesebben játszanak akkor, ha tudják, több milliárd forint keresi a gazdáját. Mind­ezek mellett a legkisebb eséllyel az ötösön nyerünk, a hatosnál már működhet a szorgos imádkozás, a skandináv lottóhoz pedig az átlagosnál egy „kicsit” több szerencse is elég lehet. Igaz, a nyereményösszeg is alacsonyabb, ám senki arcára nem ülne ki a méla undor, ha „csak” 40 millió forintot nyerne a skandin, és nem három és fél milliárdot az ötösön.

Milliárdok várnak a leendő nyertesekre, sokan kísértik a szerencséjüket
Fotó: VAZS

Minél több szelvényt töltöttek ki a játékosok, annál kisebb az egyéni esélyünk a meggazdagodásra, de mint tudjuk, nem feltétlenül csak a nyereményért, hanem a nyeremény illúziójáért játszunk, valamint azért a kellemes kis bizsergésért ott lent, gyomortájékon, amit akkor érzünk, mikor – a lelkesebb, retró lelkületű játékosok – a tévé előtt ülve türelmetlenül hallgatjuk Harsányi Levente sajátos poénjait egy-egy szám húzása között. Aztán, ha nem nyerünk, de más igen, morgolódva gondolkodunk azon, hogy vajon mire herdálja el emberünk azt a felfoghatatlanul sok pénzt, ami nálunk természetesen sokkal jobb helyen lett volna, ha viszont nem születik telitalálat, még nagyobb izgalommal nyugtázzuk, hogy akkor majd a jövő héten... De mindenekelőtt mégis csak a legrosszabb, amikor az általunk megjátszott 4, 26, 67, 72, 84-hez képest kihúzzák a 3, 25, 66, 72, 85-ös számsort. Majdnem megvolt...

Ön nyert! De mit kell tennie ilyenkor?

Könnyű a dolga annak, akinek úgynevezett „kisnyeremény” üti a markát, 200 ezer forint alatt ugyanis akár a sarki lottózóba besétálva is igényelhetjük a nekünk járó összeget. Aki viszont már egy kicsit szerencsésebb, az több adminisztrációs folyamaton kell, hogy átessen. Először is a Szerencsejáték Zrt.-vel személyesen kell felvennie a kapcsolatot és követni az utasításokat. Amennyiben interneten játszottunk, úgy a fiókunkba belépve a rendszer automatikusan értesít a nyereményről, SMS-fogadás esetén pedig telefonos üzenetet kapunk. Minden esetben az adott játék szabályzata szerint kell eljárnunk, legyen szó akár lottóról, akár sorsjegyről. A nyeremény felvételéhez egy nyereményigénylő lapot is ki kell töltenünk, és a mágikus pillanat után 90 napunk van jelentkezni a nyereményünkért. Végül pedig az összeget csak tizennyolcadik életévét betöltött, magyarországi tartózkodási hellyel és magyar bankban vezetett bankszámlával rendelkező személy veheti át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában