összeállítás

2019.06.21. 19:00

Ez történt a héten

Összeállításunkban a hét vezető híreiből válogattunk Önöknek.

duol.hu

Megtartotta évadzáró társulati ülését pénteken este a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza. Ezúttal a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház Terminál című dísz­előadásával tettek pontot a színházi évad végére.

Az eddigi sorozatból az idei volt a legprofibb. Kiváló válogatás az elérhető kedvenc zenekarok közül, remek lebonyolítás és színpadtechnika várta a fellépők között a híresen „jó” közönségként emlegetett dunaújvárosiakat és környékbelieket az alsó Duna-parton, szerdától vasárnap hajnalig a XI. DUDIK fesztiválon.

Idén már harmadik alkalommal rendezi meg közösen Dunaújváros önkormányzata, a Tourinform iroda, valamint a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület június 22-én, szombaton a Sziget horgász-, halászlé- és halfőző-versenyt, amelynek helyszíne szokásosan a Felső-öböl lesz.

A Dunaújvárosi Vegyeskar ezúttal is tartalmas hangversennyel engedte nyári szabadságra hűséges rajongótáborát. Megérdemelt vastaps az Intercisa Múzeumból.

A hét végén talán a legjobban az a hír foglalkoztatta a közvéleményt, hogy egy dunaújvárosi férfi videóüzenetben fenyegetőzött azzal, hogy megöli az első embert, akit meglát az utcán.

Ami gömbölyű, bőrből készült, és be kell dobni egy hálóba, nos ezekkel mostanában nem foglalkozik.

Városunk kedvenc gyermekkönyvtáros hölgyei, Marcsi néni és Orsi néni idén is tematikus táborral készült az ifjú könyvmolyok számára. Tavaly kalózok vették ostrom alá az olvasótermet, most pedig daliás lovagok és elragadó udvarhölgyek töltik ott a hetet.

Nagy formátumú zenés előadással zárult a Violin Alapfokú Művészeti Iskola színi tagozatos diákjainak tanéve a Bartók nagytermében vasárnap délelőtt. A vizsga után kiosztották a bizonyítványokat is.

Már a dinoszauruszokat is csípték – avagy hogyan védekezzünk 2019-ben környezettudatosan a szúnyogok ellen?

Krausz Istvánnal, a 67 éves futólegendával még a legutóbbi nagy teljesítése, az UltraBalaton (221 km) után beszélgettünk. Spártai Százas, Korin­thosz Ultramaraton, Sárvár oda és vissza. Futásról, az igazán nagy kilométerszámról és a mögöttes tartalomról kérdeztük főhősünket.

Az idei, 11. DUDIK volt minden idők legerősebbike. A megszokottal ellentétben a hétköznapok is nagyon erősek voltak, de azért a szombati látogatottság toronymagasan kiemelkedett. Számvetés következik a város saját popfesztiváljáról.

A Széchenyi 2020 program teszi lehetővé hét önkormányzat (Kulcs, Rácalmás, Dunaújváros, Almásfüzitő, Dunaalmás, Neszmély, Pusztaszabolcs) számára a szenny­vízelvezetés megoldását.

Legtöbbünknek evidencia, hogy minden nap kerül étel az asztalra, még ha sokszor szerényebb is a fogás. Vannak azonban olyan családok, akik alacsony jövedelemből próbálják megteremteni az alapokat. Az ő gyermekeik sem maradnak éhesek.

Nagy várakozás előzte meg az előszállásiak falunapját, amit mivel több napon át tartanak az események, a Hagyományőrző Szállás Napok néven illetnek. Az idei évben mindenki örömére átléptek egy minőségi és egy tartalmi határt. Ezúttal azokat mutatjuk be, akik még kellemesebbé tették, mint a korábbiak voltak.

A csalódást keltő budapesti női vízilabda Világliga szuperdöntője után rövid pihenőt kapott a számos dunaújvárosi pólóst is soraiban tudó magyar válogatott. A világbajnokság három és fél hét múlva kezdődik a dél-koreai Kvangdzsuban.

Ismét városunkban parkol a MammAlba piros kamionja, ahol a Népegészségügyi program keretében mammográfiás szűrést végeznek hétfőtől egészen július 12-éig.

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara idén februárban kilencedik alkalommal rendezte meg a vállalkozók bálját, amelynek az volt a legfontosabb szerepe, hogy a térség vállalkozói között erősítse az összetartozás érzését egy kötetlen, ugyanakkor rangos, ünnepélyes esemény keretében.

A levendula az egyik legsokoldalúbban felhasználható gyógy- és fűszernövényünk, ráadásul illata és gyönyörű színe miatt nagyon divatos dísznövényként is.

Azt, hogy Solt-Révbérpusztán Guinness-rekordot állítottak be egy különleges lovas hajtásban, percek alatt megtudta a világ. Mi egy érdekes dolognak jártunk utána: hogyan született ez a siker?!

A sürgősséggel napirendre tűzöttekkel együtt negyvenhat témakörben döntöttek a képviselők a mai közgyűlésen.

A nyár legrövidebb éjszakáján, a nyári napfordulón életre kelhet a varázslat, és nagyobb eséllyel teljesülhetnek a vágyaink, mint bármikor máskor. A népi hiedelem szerint legalábbis.

Az okos bevásárlást nem tanítják az iskolában, jó esetben anyánk, nagyink igazított el a háziasszonyság fortélyaiban, amiről bízvást mondhatjuk: tudomány ez, s szüntelen ad új ismereteket.

A Prinzhorn Csoporthoz tartozó Hamburger Hungária Kft. alapfilozófiája a természet és a környezet tisztelete, egészségének megőrzése, az erőforrások kíméletes és takarékos használata.

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett mesteravató ünnepségen részt vett a mesterlevelek átadójaként Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára, akit az új szakképzési rendszerről, a Szakképzés 4.0 stratégiáról kérdeztünk.

Igencsak pörög a játékospiac a jégkorongozóknál, szinte nincs nap, amikor valamelyik Erste-ligás csapat ne jelentene be egy új igazolást. Így van ez az Acélbikáknál is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában