Teljes erőbedobással munkába álltak a megválasztott elöljárók

2019.11.05. 07:00

Esküt tettek a mezőfalvi képviselő-testületi tagok

Letette a fogadalmat Mezőfalva képviselői testülete, valamint a polgármester és a külső bizottsági tagok. A szerdai ünnepélyes és nyilvános testületi ülésen így hivatalosan elkezdődött a munka a 2019–2024-es ciklusban.

Horváth László

Október 30-án 16 órai kezdettel a Kiss Kálmán Művelődési Ház nagytermében teltházas érdeklődés előtt ünnepélyesen letette az esküt Mezőfalva képviselő-testülete. A választás utáni első nyilvános ülésen először Márok Csaba polgármester ismertette a napirendi pontokat, amelyben néhány változtatásra tett javaslatot, majd Hajas Erika, a választási bizottság elnöke adott tájékoztatást az október 13-ai önkormányzati választás hivatalos eredményeiről. A képviselők után Márok Csaba polgármester az előírásoknak megfelelően külön tette le az esküt, majd megtartotta székfoglalóját. Beszédében elsőként köszönetet mondott a választóknak, hogy a folytatásra szavaztak, majd szólt a megvalósult fejlesztésekről és a jövő feladatairól, pályázatokról, útirányról. Kiemelte a civil szervezetekkel való együttműködés fontosságát. A távlati célokat részletesen ismertető beszéd után Mezőfalva képviselői is bemutatkoztak, és az együttdolgozásra, az együttgondolkodásra helyezték a hangsúlyt. A testületi ülésen titkos szavazással megválasztották Mezőfalva alpolgármesterének Masinka Csabánét. A pénzügyi bizottság elnöke Sóki László lett. Tagjai Pethes Bálint képviselő, valamint külsősként Rabi Tímea. Az egészségügy és szociális bizottság elnöke Molnárné Troppert Mária lett. Tagjai Bán Balázs képviselő, Papp Gyöngyi képviselő és külsősként Nagyné Garai Olga pedagógus, Horváth László (a cikk szerzője).

Titkos szavazással döntöttek az alpolgármester személyéről

Az ülés további részében több aktuális témában szavaztak a képviselők. A rendezvényen meghívott vendégként részt vett Suszter Tamás, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vezetője, és Farkas Dániel, a Mezőfalvi Rendőrőrs parancsnoka. A programot színesítette az általános iskola diákjainak műsora.

Letették az esküt. Pethes Bálint (b) képviselő, Masinka Csabáné alpolgármester, Sóki László képviselő, Hajas Erika, a választási bizottság elnöke, Borbély Anikó jegyző, Márok Csaba polgármester, Bán Balázs, Papp Gyöngyi, Molnárné Troppert Mária képviselők.
Fotók: Horváth László

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában