lehetne máshogyan is

2020.01.04. 10:00

Elmúlt, de lesz még itt adventi forgatag

Túljutottunk az adventen, a karácsonyon, köszöntöttük az új évet. Azonban még maradjunk az ünnepi ciklus hangulatában, vagyis ne keressünk mindenben hibát. Ahogy a karácsonyi szentmisén hallhattuk – nem az éjfélin –, legyen világosság, szeretet, jóindulat a lelkünkben, szívünkben.

Agárdy Csaba

Hogy mire is ez a kicsit magasztosnak tűnő felvezetése eme írásnak? Szeretnénk néhány mondat erejéig visszatérni a dunaújvárosi adventi forgataghoz. Előre bocsátjuk: volt, ami volt az elmúlt években, így tavaly is, azzal már ne foglalkozzunk, spongyát rá. De a jövőt illetően érdemes lenne egy kicsit „tanácskoznunk”.

Vác hasonló nagyságú Duna-parti város, mint Dunaújváros. Képünkön a főtéren minden adventkor felállított mobil jégpálya
Fotók: Agárdy Csaba

Azt senki sem vonhatja kétségbe, hogy a dunaújvárosi adventi forgatag nem tartozik a város látványosságai közé, mondhatnánk – a szervezők jóindulatát kétségbe nem vonva – valamiért nem sikerül egy olyan kis forgatagot létrehozni, ahova szívesen kimegy az ember a családjával, ezért jobb híján mindig utazni kell a karácsonyi látványosságért.

Az írásunk elején már leszögeztük, nem visszafelé akarunk nézni, főleg nem kritizálni, az elmúlt évek csalódásaival már nincs mit kezdeni. De akkor miért is ez a gondolatmenet? A jobbítás szándékával, ötletelnénk egy kicsit, annak szellemében, hogy mit is tehetnénk közösen, a városvezetők, az illetékesek és természetesen a városlakók azért, hogy idén egy remek karácsonyi forgatagunk legyen – városszerte.

Verőcének nincs négyezer a lélekszáma, a jászolja viszont óriási

Sokan mondhatnák: korai erről beszélni, hiszen sok család asztalán ott van még a karácsonyi bejgli. Nem osztom ezt a nézetet. Ugyanis, ahogy mondani szokás, sohasem lehet valamit elég korán elkezdeni. Arról nem is beszélve, az évente megrendezendő jelentős kulturális vagy sportesemények szervezői az előző esemény záróvacsorája után már is elkezdik a következőt intézni.

Ami lényeges lehet, az az, a karácsony mindig összehozza az embereket, jótékonykodnak, segítenek a rászorultaknak, családtagok békülnek ki. Ezért miért ne lehetne egy városi összefogást megszervezni az adventi forgatag jegyében. Esetleg létrehozni egy alapítványt, egy civil szervezetet, kampányt indítani az adók egy százalékának a dunaújvárosi adventi forgatag részére való felajánlásáért, cégek, vállalkozók segítségét kérni, adományokat gyűjteni, abban az esetben, ha az önkormányzati költségvetés nem bírna el egy tisztességes adventi forgatag finanszírozását. (Bár szerintem erre mindig kell, hogy legyen pénz, még a kisnyugdíjasok is összegyűjtenek egy kis összeget arra, hogy az unokákat valamivel meglepjék karácsonykor.)

ác adventi koszorúja, a Dunakanyarban több hasonlót látni

Biztos lenne olyan vállalkozó, aki szívesen felajánlaná, hogy készít a város karácsonyfájára egy tisztességes világítást, amit nem csak három méterről lehet észrevenni. (A dolog nem lehetetlen: a karácsony és a szilveszter közötti időszakot a Dunakanyarban töltöttük, és néhány ezres településeken irigykedtünk az embernagyságú jászolok, a gyönyörű karácsonyfák láttán. Az egyik községben a fa kivilágítását például egy pékség vállalta magára. Nálunk is volt már hasonlóra példa, amikor szintén egy pékség egy gyönyörű jászolt készített, ami a belvárosban volt látható, az idén még csúnya sem volt.)

Első lépésként el lehetne kezdeni a kulturális műsorok szervezését, hiszen nagyon hamar betelnek a népszerű előadók naptárai. Senkit sem akarok megbántani, de iskolai kórusokkal, táncegyüttesekkel nem lehet a Városháza teret megtölteni, „húzónevekre” szükség van – méghozzá rendszeresen. Ha nincsenek, akkor fordulhat elő az, aminek szemtanúja voltam, hogy kellemes időben este hat órakor a faházak nagy része nem nyit ki, mert nincs kinek. Ennek csak az a veszélye, hogy forgalom híján előbb vagy utóbb egy forraltbor-árus sem lesz a dunaújvárosi adventi forgatagban.

A városlakókat be lehetne úgy is vonni a karácsonyi előkészületekbe, hogy a Virágos Dunaújvárosért versenyhez hasonlóan, meghirdetne a város egy karácsonyi díszkivilágosítási viadalt, legszebb ház, legszebb erkély, legszebb kirakat stb. kategóriákban. (Meg­győződésem: nem fulladna a dolog érdektelenségbe.) Szóval kezdjünk el már most ötletelni, szervezkedni annak érdekében, hogy az idén igazán szép adventi forgatag legyen a téren, és az egész város ússzon a karácsonyi fényben, ahogy láthatjuk ezt az ország számtalan szegletében a községtől a kistelepülésen keresztül egészen a nagyvárosig.

Első lépésként: a magam és a családom nevében mind „tettleges”, mind szerény anyagi segítséget felajánlok a 2020-as dunaújvárosi adventi forgatag sikerének érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában