elsajátítják az alapokat

2018.07.22. 11:30

Egy úszótábor, ahol a jövő „delfinjeit” tanítják

Nyáron számtalan tábor közül választhatunk gyermekünknek. Ezek egyike a DFVE úszótábora is, amelyet immár hagyományosan több héten keresztül tartanak a Fabó Éva Sportuszodában.

Morva Dávid

Gyerekként nem szerettem a táborokat. Bőven elég volt, hogy szeptembertől, június közepéig megmondták, hogy mit csináljak. Ha valamire, erre biztosan nem volt szükségem a nyári szünidőm alatt. Nos felnőtt fejjel a gyerekek között járva, rá kellett ébredjek, eddigi csaknem 30 évemet lehet, tévedésben éltem – már ami a táborokat illeti.

Ugyanis ahogy beléptem a Fabó Éva Sportuszodába hangos gyerekzsivajra lettem figyelmes. Egyből tudtam, hogy jó helyen járok. Majd találkoztam az úszótábor vezetőjével -a korábbi úszóval- Miskovicz Zsuzsannával, aki egy cseppet sem hasonlított azokra a táboroztató tanárokra, akik az emlékezetemben éltek.

fotó: DFVE

Jó a hangulat itt a táborban!

- Így van, már a negyedik hétnél tart a DFVE úszótábora, ezen a héten van a legtöbb gyerekünk. Ez csaknem 50 csemetét jelent, ami azért felelősség. Ez egy úszótábor, de próbáljuk nem csak ezt, hanem egyfajta vízbiztonságot is adni a fiataloknak. Emellett szeretnénk hogy minél jobban megismerkedjenek illetve megszeressék ezt a közeget.

Milyen korú gyermekek vannak a táborban?

- A legkisebb gyerekünk 4 éves. Egyébként ez is volt a jelentkezés alsó határa. A jelentkezéseknél egyébként nem volt feltétel az úszástudás. Nyilván vannak olyan fiataljaink is akik év közben is járnak hozzánk. Ez azért nagy előnyt jelent számukra, de mindenkinek ugyanannyi figyelmet szentelünk. A legidősebbek 14 évesek. Ilyen tekintetben nagy a szórás.

Mi a tapasztalat kik vannak többen? Akik rendelkeznek előképzettséggel, és ismerik a vizet, vagy a teljesen kezdők?

- Abszolút vegyes, ez hetenként változik. De ha a teljes 4 hetes turnust veszem alapul, akkor azt kell mondjam, hogy azok vannak többségben akik év közben is járnak úszni, hiszen ilyenkor nyáron elég sok tábor van, a kézilabdásoktól elkezdve a kis focistákig, tényleg rengeteg gyerekprogram van.

Szerencsére évről-évre azt vesszük észre, hogy egyre többen jelentkeznek hozzánk, ami mindenképpen pozitív úgy gondolom. Hiszen egy nyaralás alkalmával alapfeltétel az úszás. Ugyan hol tudná azt elsajátítani a gyermek, ha nem egy úszótáborban?

fotó: DFVE

Az úszás monoton, és az úszótábor?

Mi a titok, hogy ennyien vannak itt? Hiszen az úszás önmagában elég monoton sport?

- A gyerekek reggelivel kezdenek, ezt követi az úszásoktatás. Itt külön csoportokban -kezdő,közép-kezdő,haladó- dolgoznak a gyerekek. Utána egy pici játék, szabad foglalkozás. Majd közös ebéd, délután pedig mindig valamilyen másik programot biztosítunk a kicsiknek, kézműves foglakozás, vagy átmehetünk az élményfürdőbe csúszdázni. Péntekenként pedig a szabad strandon vagyunk, ahol van homokfoci, kézilabda, röplabda – tehát az is egy kötetlenebb része a táborunknak. Próbálunk más jellegű sportokat, illetve mozgásformákat is megmutatni a táborozóknak.

Ez alatt az egy hét alatt ami a gyermekek itt töltenek, meg lehet tanulni úszni?

- Egyfajta vízbiztonságot adhatunk a gyermekeknek, illetve azt el lehet érni náluk, hogy ne féljenek a víztől, érezzék jól magukat, szórakozzanak és kikapcsolódjanak.

Nyilván teljesen megtanítani őket, az úszás minden fortéjára nem lehet, de a későbbiekre adhat egy jó alapot. Nem utolsó sorban az is fontos, hogy a későbbiekben megkedveljék a közeget, az uszodát, magát az úszást, így kedvet kaphatnak ahhoz, hogy a későbbiekben rendszeresen lejárjanak ide, vagy akár versenyszerűen űzzék a sportot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!