versenyek, lépcsősor, elismerések

2018.05.28. 09:00

Eseménydús hét van a dunaújvárosiak mögött

Versenyek itthon és az országban többfelé, minden korosztály számára; az éves nagy rendezvények tekintélyes része került sorra.

Pekarek János

Fotós: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Kedd: – Hajdu Jonatán lett a vasárnap befejeződött kajak-kenu világkupa legeredményesebb férfikenusa! A szegedi versenyen a Dunaferr SE három versenyzője indult: Jonatánon kívül Kiss Balázs és Slihoczki Ádám állt rajthoz. Hajdu párjával, az újpesti Fekete Ádámmal 200 méteren arany, 500 méteren pedig ezüstérmet szerzett.

Szerda:Rácalmási diákok győzedelmeskedtek a székesfehérvári Ladik médiavetélkedő Fejér megyei döntőjében. A két rácalmási csapat közül a Médiacápák elnevezésű továbbjutott a régiós megmérettetésre, amelyet május 30-án rendezünk meg a Sobri Jóska Bakonyi Kalandparkban. A másik rácalmási csapat harmadik lett.

Csütörtök: – Tizedik alkalommal mérték össze erejüket a lánglovagok a dunaújvárosi Római kőtár alatt található lépcsősoron. Az extrém nehézségű verseny abszolút győztese Séder Norbert (VÉD-SZ Papír) lett, aki alig hatvanhat másodperc alatt teljesítette az embert próbáló távot.

Péntek: – A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara és a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum vezetői köszöntötték a Szakma Kiváló Tanulója Verseny, illatve az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőseit a Campus étteremben.

Szombat: – Rendvédelmi járművek bemutatóját és felvonulását rendezték meg a Dózsa mozi előtti téren és a város ­utcáin pénteken a dunaújvárosi közbiztonsági hónap alkalmából. A bemutatót fegyverkiállítás és toborzás is színesítette.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában