Megújul a rendelőintézet

2018.02.09. 07:00

Csaknem 300 millió forintot nyert a kórház a felújításra

Közös sajtótájékoztatón jelentette be Cserna Gábor polgármester és dr. Mészáros Lajos főigazgató, hogy a Szent Pantaleon Kórház csaknem 300 millió forint uniós támogatást nyert a járóbeteg-szakellátás fejlesztésére.

Balla Tibor

Cserna Gábor polgármester és dr. Mészáros Lajos a sajtótájékoztatón Fotó: ZsE

Az Emberi erőforrás fejlesztési operatív program pályázatán egészen pontosan 285 millió forintot nyert a kórház uniós forrásból, amelyet lényegében a rendelőintézet felújítására fordítanak majd.

Cserna Gábor polgármester kijelentette, bár nem közvetlen városi fenntartásban működik, az önkormányzatnak fontos – az iskolákhoz hasonlóan – a Szent Pantaleon Kórház és az ott zajló események. Sikertörténetként aposztrofálta az elmúlt évek kórházi irányítását, hiszen nagyon komoly forrásokat nyert a kórház, ennek köszönhetően jelentős fejlesztéseket is végre tudtak hajtani. Annak bizonyítékaként, hogy a város mindig melléáll az olyan ügyeknek, amelyek a betegellátás színvonalát emelik, példaként említette a kórház jótékonysági bálját, amelynek bevételét az önkormányzat jelentős anyagi támogatással kiegészítette, hogy meg tudják vásárolni a célul kitűzött újszülöttélesztő és -melegítő asztalt. A most elnyert pályázati forrást a járóbeteg-szakellátó szolgáltatások fejlesztésére fordítják majd.

Cserna Gábor polgármester és dr. Mészáros Lajos a sajtótájékoztatón Fotó: ZsE

Dr. Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgató főorvosa elmondta, a pályázat egy olyan egészségpolitikai célt valósít meg, amely lehetővé teszi, hogy a betegeknek minél kevesebb időt kelljen a kórházban eltölteniük, tehát lehetőség szerint már a járóbeteg-ellátás megoldja egész­ségi problémájukat, minél több fekvőbeteg-ellátási eseményt el lehessen ezzel kerülni. Cél az is, hogy mindez minél komfortosabb körülmények között történjen. Kifejtette, a közel háromszázmilliós forrásból 147 millió forintot eszközbeszerzésre fordítanak. Konkrétan sebészeti, érsebészeti eszközök, traumatológiai röntgenkép­erősítő berendezés, urológiai optikai eszközök beszerzésére fordítanak. A fül-orr-gégészet operációs mikroszkópot, a szemészet lencsetervező készüléket, ultrahangkészüléket, réslámpát, tonométert, lézerberendezést kap. A gasztroenterológia endoszkópos eszközökkel és kiegészítőivel gazdagodik, a szájsebészet radiológiai diagnosztikájának a fejlesztése is ebből a forrásból történik majd.

Nemcsak megújul, teljesen kicserélik a személyfelvonót Fotó: ZsE

A pályázat építészeti része elsősorban a rendelőintézetet érinti. Megvalósul a személyfelvonó komplett cseréje, ami annak műszaki állapota miatt nagyon esedékes. A Duna felőli szárny legutolsó szintje, az úgynevezett B7-es – ahol jelenleg a diabetológiai gondozó működik – teljes felújításon esik át, majd itt fog működni a diabetológiai, endokrinológiai szakrendelés, valamint ide költözik az alagsorban jelenleg méltatlan körülmények között működő tornaterem is. Mindemellett a rendelőintézet összes mellékhelyiségét felújítják, akadálymentesítik. Csakúgy mint a rendelőintézet rámpáját, illetve a kórház B szárnyában működő infektológiai ambulancia lépcsőjét, ahová egy korlátliftet telepítenek. Kialakítják a szomatopedagógiai foglalkoztatót, ami jelenleg ugyancsak méltatlan körülmények között a véradó előterében működik. A rendelőintézetben komoly informatikai fejlesztésekre is számítani lehet.

A főigazgató elmondta, a közbeszerzési eljárások szakaszánál tartanak, ezek után kezdődhet csak a kivitelezés. Az épület műemléki jellege miatt védelem alatt áll, ezért folyamatosan konzultálniuk kell a műemléki hatóságokkal. Várhatóan még ebben az évben befejeződnek a munkálatok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában