Kitűnő érzéke van Csokinak a vendéglátós szakmához

A Csoki nevet még valamikor általános iskolás korában ragasztotta rá az egyik tanára. Azóta mindenki így hívja, a fiát Kiscsokinak, a lányát pedig természetesen Csokianinak.

Pomázról került ide a városba, még az ötvenes évek közepén. A szülei elváltak, őt a Kovács nagyszülők nevelték, velük együtt költözött át Sztálinvárosba. Csoki itt járta ki az iskolákat, itt sportolt, itt alapított családot, itt csinált karriert. Valamikor még esztergályosnak tanult, és dolgozott is ebben a szakmában, de erre már rajta kívül senki sem emlékszik. Arra, hogy muzsikált, viszont annál többen. A nagymama ösztönzésére kezdett el magánúton zongorát tanulni. Hét évig képezte magát, majd saját zenekart alakított az iskolában. Abban az időben nem számított ritkaságnak, hogy egy középiskolának vagy egy vállalatnak amatőr együttese volt, és a rendezvényeken az szolgáltatta a zenét.

Csoki a katonaságnál is kiváltságokat élvezett, hiszen a seregben szívesen fogadták a tehetséges zenészt. A jó hangulathoz nem kellettek világhírességek, az itthoni zenekarok muzsikája mellett is jól mulattak a népek. Itt, a városban nagyon kedvelt volt a Hangulat zenekar: Ceka, Mukli, Gyika, Csoki és Vokesz! Több helyen is felléptek. A Vasmű klubban, a Hangulat Presszóban, a Kohász Étteremben. Minden rendezvény dugig volt emberekkel, sokan szerették azt a stílust, amit a zenekar képviselt. Játszottak Boney M-et, Pussy Catet, meg ABBA-t, Máté Pétert és a táncdalfesztiválok során kedveltté vált nótákat. Mindannyian jó adottságú, kitűnő muzsikosok voltak, ha kellett, akár öt szólamban is énekeltek. Nyaranta, nem egyszer a Balatonra hívták őket muzsikálni.

Csoki időközben üzletvezetői szakképesítést szerzett, és a vállalat rábízta a Hangulat Presszó vezetését. Komoly változásokat hajtott végre az üzleten, mert nem csak a zenéhez, a vendéglátózáshoz is kitűnő érzéke van. Közben megházasodott és a feleségével, Irénnel továbbra is a vendéglátás maradt a közös útjuk. A nagyvállalati vendéglátás átalakítása után bérleményként üzemeltettek egy kedvelt vendéglátó komplexumot. Számtalan nagyszabású rendezvényt, bálokat, diszkókat, fővárosi hírességeket felléptető műsoros esteket rendeztek, ahová tódult a nép, de Csoki ekkor már csak ritkán ült le a zongora mellé. Lefoglalta az üzlet menedzselése.

A 60-70-es években még nagy kultusza volt a vendéglőbe járásnak. Az élőzenés éttermek az országban mindenhol telt házzal működtek. Azóta sokféle változás következett be, ami nem kedvezett a vendéglátóiparnak. A nagy állami vállalatok szétszervezésével a különféle tulajdonba került üzletek egymás konkurensei lettek. Aztán az emberek kezdtek leszokni a szórakozásról, a kevés vendégen több vállalkozásnak kellett megosztoznia. Csoki nem adta fel! Különböző újabb piaci lehetőségek után kutatott. Beszállt a közétkeztetésbe, a konyhája vállalatoknak, iskoláknak főz naponta több száz adagot. Az egykor elegáns, kupolás étterem, a hatalmas bulik színhelye, menza lett! A házat fenn kell tartani, a számlákat ki kell fizetni, a családnak élnie kell, és az ehhez szükséges bevételt ma másfajta vendéglátással nemigen lehet kitermelni. Nem kell a kellemes körülmények között elfogyasztható minőségi étel, a halk zene melletti beszélgetés, sem a fergeteges, csillárt leszakító buli. Egy országos felmérés szerint manapság az emberek több mint fele nem jár étterembe, ha igen, a gyorsétteremben fogyaszt, gyorsan. A falusi vendéglők jó része bezárt, a megmaradottak esküvőkből, más családi rendezvényekből tudják fenntartani magukat. A marketing zseniális trükkjei, a kedvezmények, akciók, a torkos csütörtökök és egyebek, csak ideig-óráig mozdítják meg a piacot. Egyelőre csak próbálkozások vannak, kiút nincs, de biztosan lesz, mert, ha van „lent”, akkor kell lennie „fentnek” is.

Többet nem tudunk tanácsolni az idén 70. évét betöltő Csokinak, csak azt, amit Winston Churchill mondott: „a siker nem végleges, a bukás nem végzetes, a lényeg, hogy legyen bátorságunk folytatni!”

Mottó:

Albert Schweitzer: A példamutatás nem a legfontosabb dolog, amivel másokat befolyásolhatunk – hanem az egyetlen.

Sorozatunkban olyan embereket, sorsokat mutatunk be, amelyek példaként szolgálhatnak kortársainknak.