Nem csak piac, közösségi tér is

2019.03.02. 11:30

Dunaföldvár újabb területe szépült meg, közel négyszázmillió forintos beruházásból

Ünnepélyes keretek között adták át a településen a közel négyszázmillió forintból felújított új piacteret pénteken délelőtt.

V. Lajkó Anita

Süli János, a Paks II beruházásért felelős tárca nélküli miniszter, országgyűlési képviselő, Horváth Zsolt, Dunaföldvár polgármestere, dr. Süveges Árpádné, a város alpolgármestere, Bárdos Lászlóné dr., címzetes főjegyző, a kivitelezésben közreműködő vállalkozások képviselői, a helyi képviselő-testület tagjai voltak jelen az érdeklődők és érintettek mellett a péntek dél­előtti megnyitón. A megszólalók mindannyian azt hangsúlyozták, hogy remélhetőleg nemcsak piacként fog funkcionálni a tér, hanem közösségi helyszínként is.

A város lakói nagyon várták már a beruházást, többfunkciós közösségi teret kaptak vissza Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

– Fontos, hogy a helyben élő kistermelők árusítási lehetőséget kapjanak, hogy a minőségi termékeik – közvetítő nélkül – találkozzanak a vevőkkel – emelte ki Horváth Zsolt polgármester. Süli János gratulált a városvezetésnek, mert mire a pályázatot kiírták, már előkészített anyaggal bírtak, ami lehetővé tette a későbbi sikerességét. Az ünnepség fényét emelte a Beszédes József Általános Iskola és a Magyar László Gimnázium diákjainak színvonalas műsora. Az ünnepséget követően ma reggeltől újra birtokba veszik az árusok és a vásárlók az új piacot meg a környékét, hogy újra nyüzsgő, színes forgatag jellemezze a Vak Bottyán teret szombatonként.

Diákok műsora színesítette az ünnepi alkalmat, mától pedig ismét az árusoké és a vásárlóké a terület minden szombaton

Kovács Anikó pályázati referenssel és Lajkó Andor városfejlesztési és műszaki irodavezetővel beszélgetve megtudtuk, hogy az épület külső formajegyeiről (tégla és fa) már 2013-ban döntöttek, de pályázati forrás hiányában a munkafolyamatra csak 2016-ban került sor. Az első tanulmánytervek Bessenyi Pétertől származtak. Ezt vitte tovább Elekné Csollány Éva építészmérnök, akinek tervei alapján pályázott a város uniós forrásra a Helyi gazdaságfejlesztés című pályázaton, itt 310 millió forintot nyertek, amelyhez 67 millió forintot a dunaföldvári önkormányzat biztosított. A kivitelezést a Soltút Kft. végezte.

A szalagátvágás ünnepélyes pillanata, balra Kiszli László, a kivitelző Soltút képviseletében, dr. Süveges Árpádné, Süli János, Horváth Zsolt

Az egész teret érintő projekt részeként lebontották a piactéren található régi csarnoképületet az alatta lévő, mára összetöredezett asztalokkal és az összes, nagyon elhasználódott térburkolattal együtt. Az új épület L alaprajzú formát öltött, az egyikben található a kiszolgáló vizesblokk, az akadálymentes WC, a piacfelügyelő irodahelyisége valamint a hulladéktároló és egy raktár. A vizes­blokk oldalára három vízvételi-kézmosó lehetőséget építettek ki. Itt találhatóak még a fixen telepített árusítóasztalok. A második épületben szintén stabilan telepített asztalokat helyeztek ki, amelyek mindegyike konnektorral van felszerelve.

A parkolást szintén megoldották

A piac körül 34 parkolót alakítottak ki (ebből 2 mozgáskorlátozottaknak), és hat készült külön kistehergépjárművek részére is. A kerékpárral érkezőket 24 állásos tároló várja. Az esztétikus, szép környezet érdekében a meglévő zöldfelületet fejlesztették: faültetésekkel, járdaburkolatok kialakításával, utcabútorok kihelyezésével és a közvilágítás kiépítésével. Szép környezetbe illesztett, esztétikus épülettel kedvező előképet mutathat a város önmagáról, ami megállásra késztetheti nemcsak a helyi lakosokat, hanem az erre (át)utazókat is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában