nagy kockázatot jelent a forró kocsiban maradni

2019.08.08. 15:00

Csupán néhány perc, ami aztán tragédiához vezet a hőségben

A PETA amerikai állatvédő szervezet azt állítja, minden évben problémát jelent, hogy a kutyatulajdonosok a levegőtlen autóban hagyják kedvencüket, ugyanis nincsenek tudatában annak, hogy ez már néhány perc alatt is tragédiához vezethet. A kocsi a napon felforrósodik, és a résnyire lehúzott ablak nem biztosít elegendő szellőzést.

Balla Tibor

Idén nyáron is folytatódik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) „Ne hagyj az autóban!” elnevezésű matricakampánya. Visszatérő kezdeményezésük változatlanul arra szeretné felhívni az emberek figyelmét, hogy a hőségben ne hagyják gyermekeiket és házi kedvencüket az autóban. A napon ugyanis percek alatt felforrósodik az autó belseje, és az emberi felelőtlenségnek súlyos egészségkárosodás, rosszabb esetben halál is lehet a következménye.

Addig jó, amíg édesdeden alszik a csemete a gyerekülésben, és nem kapott hőgutát a kánikulában átforrósodott autóban Fotó: Shutterstock

A kezdeményezésre sajnos szükség van annak ellenére, hogy a sajtó rendre teli van olyan hírekkel, mint hogy „Az ügyészség kiskorú veszélyeztetése bűntett miatt emelt vádat egy házaspárral szemben, akik a vád szerint pár éve júliusban a nyári melegben egy budapesti bevásárlóközpont parkolójában, a lezárt autóban hagyták a 1,5 hónapos gyereküket.” Vagy: „Első születésnapja előtt egy nappal halt meg egy missouri kislány, mert szülei tizenhat órára az autójukban felejtették. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolja a szülőket.” Továbbá: „Tavaly Trencsénben egy túlforrósodott parkoló autó ablakait be kellett törniük a tűzoltóknak, hogy még időben kiszabadítsanak egy otthagyott másfél éves alvó kislányt. Mindez csak pár nappal azután történt, hogy Trsztenán már nem sikerült megmenteni egy két és fél éves kislányt, akit édesanyja hátrahagyott a parkoló kocsijukban, amelyben a halál beállta után a rendőrök 41 fokos hőmérsékletet mértek.”

Egy amerikai jótékonysági szervezet, a Kars4Kids egy figyelemfelhívó kísérletet végzett. Száz dollárt ígértek az utcán megállított embereknek, ha kibírnak 10 percet egy napon felhevült autóban. A legtöbben veszni hagyták a 100 dollárt. Hogy miért? Egy bezárt autóban 20 perc alatt 43 fokos hőség alakulhat ki már akkor, ha a külső hőmérséklet mindössze 26 fokos. A 30–35 fokos hőségben mindössze tíz perc kell csak ahhoz, hogy elérje az autó beltere a 70 fokot.

Remélhetőleg a Nébih matricakampánya sikeres lesz Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Amerikában a gyakorlatban is kipróbálták, hogy egy serpenyőt és benne két tojást hagytak a napon parkoló autóban a szélvédő alatt. Kiderült, ezen a hőmérsékleten már megsül a tojás a serpenyőben. Gondoljunk bele, egy gyerek testhőmérséklete egy ilyen autóban hamar 40 fok fölé emelkedhet, így percek alatt sokkos állapotba kerülne, és ez bizony könnyen halálhoz is vezethet.

Hogy mi a teendő, ha ilyet látunk? Hívjuk a 112-es számot, az ügyeletes diszpécser el fogja mondani, mi a teendő! Ellenben, ha az autóban ülő gyerek, vagy felnőtt eszméletlen, akkor azonnal törjük be az ablakot! Elég drasztikusan hangzik, de életet menthet. Természetesen mindenki tart az ilyen megoldástól, hiszen fél attól, hogy rongálás miatt számonkérhetik. A Vigyél Haza Alapítvány önkéntes jogászai ingyenes jogi segítséget nyújtanak annak, aki jóhiszeműen és egyébként a BTK szempontjából is helyesen járt el, de mégis feljelentették.

A Btk 23.§ szerint: „ (1) Nem büntetendő annak a cselekménye, aki saját, illetve más személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelme érdekében így jár el, feltéve, hogy a cselekmény nem okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett. (2) Nem büntethető, aki azért okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett, mert ijedtségből vagy menthető felindulásból nem ismeri fel a sérelem nagyságát.”

A műszerfalon megsül a tojás a kánikulában Fotó: Daily Herald

A hőguta ellen a kutyát is védeni kell. Nem szabad a legforróbb órákban, az átmelegedett, és gyakran égési sérülést is okozó burkolaton sétáltatni. Inkább hagyni kell pihenni, és kerülni kell a megerőltető fizikai aktivitást. Gondoskodni kell elegendő vízről, hogy inni tudjon. A kertben vagy lakásban a hűs helyet keresi, de egy pancsolóba kitett vízben is hűtheti magát. A kutyák bőre és hónalja nem tartalmaz izzadtságmirigyeket, a talpukon lévő párnákon át tudnak verejtékezni. A kutyák hőleadásának másik módja a lihegés. A rövid orrú kutyafajták sokkal nehezebben viselik a meleget. Náluk szinte folytonos a lihegés, ők sokkal hajlamosabbak a túlmelegedésre nehézkes légzésüknek köszönhetően. Ha túlzottan felhevül az ilyen kutyák teste, akkor hörögnek, ellilul a nyelvük, akár el is ájulhatnak. Ha ennyire komolyra fordul a helyzet, egy hideg zuhany életmentő lehet.

A műszerfal jelzi, hogy a gazdi hűvösben Remélhetőleg a Nébih matricakampánya sikeres lesz Fotó: LI hagyta a kutyát Fotó: Tesla

Szerencsére vannak előremutató változások. A Tesla autókban már elérhető a Dog Mode, amely aktiválásával a légkondi kényelmesen elviselhető hőmérsékletet teremt az autóban hagyott kutyusok számára, és ezt az érintőképernyő is megjeleníti a járókelők tájékoztatására.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!