nem vártak a sült galambra

2018.06.26. 17:30

Kiss Péter és a zeneiskola Harmonika zenekara koncertezett Baracson

Ismételten beigazolódott, hogy az álmok elérhetők, különösen akkor, ha tesz is érte az ember. A Sándor Frigyes Zeneiskola Harmonika ­zenekara nem várt a sült galambra ötvenéves hangszerkészletének megújításával, hanem önsegélyező koncertsorozatot hirdetett, amelynek célja legalább egy koncerthangszer vásárlása volt. Március elején írtunk először erről, és már most arról számolhatunk be, hogy elérték a célt.

Balla Tibor

Juhos Melinda, Kovács Renáta és Kiss Péter a baracsi hangversenyen Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A zenekar tagjai, 10–18 éves fiatalok Juhos Melinda vezetésével, Orgovány Zoltán ötlete alapján úgy döntöttek bő három hónappal ezelőtt, hogy a zeneiskola elöregedő har­monikaállományának javításához, új hangszerek beszerzéséhez gyűjtenek adományokat. Az iskola elavult harmonikáit szeretnék lecserélni, illetve egy Giustozzi 120 Standard bass Casotto harmonikát szeretnének beszerezni.

Juhos Melinda, Kovács Renáta és Kiss Péter a baracsi hangversenyen Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

 

Meghozta gyümölcsét

Ez volt a minimális kitűzött cél, de persze ezen túl is bőven van mire fordítani, ha esetleg több adomány gyűlne össze a koncertsorozatban. Merthogy sorozatról beszélünk, a vasárnap esti baracsi fellépéssel együtt ilyen rövidke idő alatt már a hatodik hangversenyről számolhatnak be. A nyitókoncert a Sándor Frigyes Zeneiskolában volt, majd a Munkásművelődési Központban Nagyvenyim ön­kormányzatának ünnepi ülésén, a papírgyári családi napon, a Kiskohász étterem terasznyitóján és az Intercisa Múzeum udvarán is elkápráztatták a közönséget, és gyűjtögették a támogatójegyekből a bevételt. Az önzetlen, örömteli munka meghozta gyümölcsét, vasárnap este Koós-Balázs Eszter, a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány kuratóriumának tagja már azt jelenthette be a közönségnek a baracsi faluházban, hogy az aznapival együtt 860 ezer forint gyűlt össze a nemes célra. De itt nem állt meg, azt is hozzátette, hogy egy nagylelkű, Washingtonban élő, dunaújvárosi származású anonim magánszemély ezt ugyanekkora összeggel egészítette ki, így már a Giustozzi 120 Standard bass Casotto harmonika megvásárlása biztonsággal megoldható, és valószínűleg egy kisebb, felújított hangszer beszerzése is belefér majd.

Harmonikával, koncertekkel sikerült megszerezni a harmonikát

Azt, hogy a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola berkein belül, különösen a Juhos Melinda vezette Harmonika zenekarban átlagon felüli képzés folyik, mi sem bizonyítja jobban, mint a lassan már felsorolhatatlanul sok díj, amit begyűjtöttek a különféle hazai és nemzetközi versenyeken, no és Kiss Péter, aki bejutott a legjobbak ligájába, a komolyzene hazai prominenseinek versengésébe, a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató elődöntőjébe. A baracsi születésű Péter, aki immár a Pécsi Művészeti Gimnázium tanulója, hű egykori iskolájához, a Harmonika zenekar jótékonysági koncertjein mindig ott volt, segítve őket a cél elérésében.

Ezúttal viszont őt ünnepelték Baracson, a fő attrakció az ő virtuóz játéka volt, a zenekar és barátai csak segédkeztek a koncerten. Így aztán több szempontból is különlegesé vált ez a fellépés.

Egykori tanítványok

Az szinte magától értetődő, hogy szólóban eljátszotta Semjonov Bolgár szvitjének három tételét, amelynek érzékeny és valóban virtuóz elő­adásával jutott be a Virtuózok elődöntőjébe, és az is, hogy Schnittke Polkája is elhangzott, akárcsak a televízióban, de elhozta vendégművészként iskolatársát, Sterner Andrást is vendéghangszerével, a klarinéttal. A Harmonika zenekar tagjai mellett besegítettek a koncerten egykori tanítványok is. Ott volt Szmodics Levente László, aki már a Fazekas-gimnáziumban tanul Budapesten, és Kovács Rená­ta, aki a Zene­akadémia első évén van épp túl. Természetesen Juhos Melinda nemcsak vezényelte a hangversenyt, de maga is hangszert ragadott.

 

Hogy milyen volt a hangulat? Röviden: vastapsok, bravózások, kikövetelt ráadás. És még nincs vége, a lekötött koncerteket megtartják, lenne ugyanis még mire költeni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában