Sátrat vertek a mozi előtti téren

2019.05.09. 14:30

Az uniós választási kampányban Szanyi Tibor jött városunkba

Várkonyi Zsolt

Az európai uniós parlamenti választásra készülve a Magyar Szocialista Párt (MSZP) ezúttal városunkban, a mozi előtti téren felállított kampánysátornál tartott sajtótájékoztatót. Pintér Attila, az MSZP helyi szervezetének elnöke elmondta, hogy ettől a héttől kezdve megkezdték a kampányfinist, amelyet a párt országos politikusai segítenek. Bemutatta a városunkba ellátogató dr. Szanyi Tibort, a párt jelenlegi eu-s képviselőjét, egyben alelnökét, és Gúr Nándort, a párt munkástagozatának elnökét, aki nem véletlenül volt itt, hiszen az MSZP a kampányában a hangsúlyt a munkavállalókra és a munka világára helyezi.

Pintér Attila, Szanyi Tibor és Gúr Nándor az MSZP-s sajtótájékoztatón Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Szanyi Tibor kiemelte, hogy programjuk gerincét három kérdéskör alkotja, amelyek alapvetően a munkavállalókhoz kötődnek: az európai minimálbér, a minimálnyugdíj és a családi pótlék minimál­értéke. Ezek szorosan összefüggnek, hiszen az egyik következik a másikból. Ez azért is fontos, mert 2017-ben az európai állam- és kormányfők is hitelesítették azt a dokumentumot, amely arról szól, hogy az elkövetkezendő időszakban egy szociális Európát kell építeni. Ezt követően a képviselő részletesen kifejtette a három kérdéskör lényegét és összefüggéseit, hangsúlyozva, hogy ezek mértéke mindenütt a nemzeti sajátosságokból fakadóan, azokra alapozva legyen megállapítva. Ez ma Magyarországon mélyen alatta marad a kívánatosnak. A képviselő kitért arra, hogy Európában egy lakhatási válság bontakozott ki, ami azt jelenti, hogy a tisztességes jövedelemmel rendelkezők is elveszítették annak lehetőségét, hogy akár csak egy szobával nagyobb lakáshoz jussanak, arról nem is beszélve, hogy a fiatalok saját lakás építésébe bele tudjanak fogni. Ezért kiemelten fontosnak tartanak egy szociális bérlakás-programot, vagy pontosabban fogalmazva egy közösségi bérlakásépítési programot. Ehhez pedig egyharmad arányban az uniónak, a kormánynak és az önkormányzatoknak egyenlő arányban hozzá kellene járulniuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!