"Mit csinál, papa?"- ismerős?

2019.03.16. 15:00

Az időskor nem kizáró ok a jogosítvány megújításánál, de érdemes megfontolni

Sajnálatos módon mindennap halnak meg emberek autóbalesetben a közutakon. Az ilyen balesetekről szóló híreket már szinte meg sem halljuk, ám ha élemedett korú sofőr okoz halálos balesetet, azonnal megindul a vita: kell-e vezetni még 70-75 év felett, miért kaphatnak jogosítványt az idősek?

Borsányi Bea/FEOL

Sokan azt mondják, meg kellene határozni a jogosítvány meghosszabbításának lehetséges felső korhatárát, és afölött egyszerűen nem kellene kiadni az okmányt, hiszen időskorban csökken az ember reakcióideje, nehezebben koncentrál, fáradékonyabb, és számos olyan problémája lehet, amely veszélyes, ha volán mögé ül.

Nem vagyunk egyformák

Akik ezen a véleményen vannak, be kellene lássák: nem vagyunk egyformák! Előfordul, hogy egyesek ilyen mértékkel mérve már 50 évesen sem alkalmasak a vezetésre, míg mások közel a 80-hoz is tisztán képesek gondolkozni, és minden rendben van velük. A ma érvényben lévő jogszabályok értelmében a jogosítvány meghosszabbításához orvosi alkalmasság szükséges, ez dönt arról, vezethet-e még az illető. A vizsgálaton 50 éves kor alatt 10 évenként, 60–70 év között 3 évenként, míg 70 év felett 2 évenként kell részt venni. Ezt a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló rendelet írja elő. Ebben pedig ez áll: „A közúti járművezetők egészségi alkalmassága vizsgálatának célja annak megállapítása, hogy a közúti járművezető-jelöltnek, illetőleg a közúti járművezetőnek nincs-e olyan betegsége, testi vagy szellemi, illetőleg érzékszervi fogyatékossága, amely őt a közúti járművezetésre egészségi szempontból alkalmatlanná teszi; továbbá azoknak a feltételeknek, illetőleg korlátozásoknak a meghatározása, amelyek mellett a vizsgált személy betegség, testi vagy érzékszervi fogyatékosság fennállása esetén is vezethet közúti járművet.” A rendelet mellékletében 10 csoportra osztva számos olyan betegséget sorolnak fel, amelyek mellett csak bizonyos szabályok betartásával vagy egyáltalán nem lehet vezetni. Ezek közül néhány éve a nappali aluszékonysággal foglalkoztak a legtöbbet. Életkorról szó sincs.

Az időskor jelenthet nagyobb kockázatot, de nem az öregek okozzák a legtöbb balesetet
Fotó: shutterstock

Kié a felelősség?

De vajon kinek a felelőssége, hogy megállapítsa, alkalmas-e valaki arra, hogy jogosítványt kaphasson? Az egészségügyi alkalmasságit az A és B kategóriás jogosítvány esetében a háziorvos végzi. Az embernek megmérik a vérnyomását, leolvastatják vele a látásvizsgáló táblát, van egy belgyógyászati alapvizsgálat, illetve kap egy-két kérdést az általános állapotára vonatkozóan. Ebből azonban nem feltétlenül derül fény számos olyan betegségre, amely egyébként az említett rendelet szerint kizáró ok. Egyszerűen azért, mert soknak nincs látható jele.

– Távol álljon tőlem azonban a háziorvosok felelősségre vonása, hiszen van nekik éppen elég feladatuk, és sok a várakozó beteg a rendelők ajtaja előtt. Épp a minap utasítottam el egy alkalmasságinak a megadását, mivel a sofőr nemcsak hogy 220-as vérnyomással érkezett, pedig korábban javasoltam neki gyógyszert, de cukorbetegségét sem kezeltette, és 5 éve nem láttam. Sajnos nem egyedi esetről beszélünk. A felelősséget azonban nem a háziorvosokra kellene hárítani, hiszen az minden esetben azé az emberé, aki kimegy a forgalomba. Ha felelőtlenül viselkedik, tudnia kell, hogy nemcsak a saját bőrét viszi a vásárra, hanem adott esetben másokat is veszélyeztet – mondta el Sarafi Andrea háziorvos, aki jó néhány olyan kirívó esetet is elmesélt, amikor az egész család „cirkuszolt” vele, mert nem akarta megadni az egészségügyi alkalmasságit valamelyik családtag jogosítványához. Egyik esetben sem az életkor jelentette a problémát.

A minisztériumhoz fordultunk

A helyzet nem egyszerű. Lapunk megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát is azzal a kérdéssel, gondolkoznak-e bizonyos kor felett olyan vizsgálat vagy teszt bevezetésén, amely képes felmérni például a helyzetfelismerési és döntési képességet vagy a reakcióidőt. Mondjuk valamilyen mozgóképes kérdéssorral, amelyhez hasonlók 2016 óta a KRESZ-vizsgán is szerepelnek. Nos, a kérdés továbbra is az marad, ugyanis választ nem kaptunk. Reménykedjünk tehát abban, hogy nem emelkedik a jövőben az idős sofőrök okozta balesetek száma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában