A hiteles falusi testbeszéd, a nyílt tekintet, a bátorító hunyorítások harmonikus alkalmazása

A nagykarácsonyi átlagos utazóhoz hasonlóan, engem sem állítanak meg a nyelvi nehézségek, hiszen a hiteles falusi testbeszéd, a tagolt magyarság, nyílt tekintet, bátorító hunyorítások és mosolyok, kézfogások kimódolt, együttes és harmonikus alkalmazása rendre fényes eredményekre vezet. Na jó, előfordultak már kapitális tévedések is, de nyilvánvalóan a partnerek felületes ismeretei nyomán.

Pinellas Park, a világ közepe

Ezúttal Floridában, a (gondolom a világ legjobbjai között jegyzett) Pinellas Parkba vezetett az utam. A – mint kiderült – remek ötletet a Walesből származó kiváló barátunk javasolta. Rövid beharangozója nyomán egy kisvárosi szolid bolhapiacra hangolódtam rá, ahol „ántik” fali és zsebórák, újságkivágások, vulkánfíber bőröndök, bolondos szelencék és az elmúlt háromszáz év lovassági érdemjeleivel vonulnak föl a helyi erők. Aztán kikerekedett a szemem.

Egy közepes, hatsávos autópálya vitt a meghitt mocsárvidékből kiszakított demonstrációs övezetbe. A kétsávos, erősen viseltes bejárati kapu a hozzáillő személyzettel már erősen elgondolkodtatóra sikerült. A vásárt egyik oldalról a minden józan elképzelést felülmúló méretű és navigálhatatlan parkoló határolta. Másik oldalról az aligátorokkal és egyéb furcsa lényekkel fölszerelt víz és dzsumbuj felület (ami egyúttal garantálta a pénzügyi tevékenységek tisztaságát) valamint Keletről egy szál drótkerítés, ami mellett a westernfilmekből ismert megnyugtató tekintetű férfiak álldogáltak. Innét fizetés nélkül távozni? Nyilván az úri becsület kódexei alapján kizártnak mondható.

Tényleg! Most jut eszembe, hogy a tízezres bábeli összejövetelen nem is láttam rendőrt. Hogy valami számítható egységet is kinyögjek: a „fődvári lóvásár” x 3!

Egy nyelvet beszéltünk

Bár minden árufélére persze dollárban adták meg az árakat, de a jelenlévők 95 százalékát adó bajuszos (ebbe nem csak a férfiak értendők) kereskedők igazi latin-amerikai kiválóságok voltak. Nyilván első helyen mexikóiak, aztán a kubaiak és a rokon nációk egyedei álltak. A minoritást a világ összes nemzetei és a kalandor amerikai fehérek képezték. A színt az egyéb elvetemültek, mint például a nagykarácsonyiak hozták ebbe az emberkoktélba. Mint föntebb jeleztem, e családias közegben nyelvi nehézség nem létezik. Évek óta nem éreztem magam ilyen angol nyelvi fölényben, mint ezen a napon.

Az USA-ban járva eddig kikerülhetetlen módon a hipermarketek szippantottak magukhoz, és bár rendre lázadtam az itt meglelt közegekért, soha sem találtam senkit, aki elvezetett volna hozzájuk. Eddig. Most megkaptam, mindenféle terményeikkel és kacatjaikkal együtt. Itt voltak az őstermelők. Nap szántotta arcuk, kérges kezük igazolta őket. A portékáikat gondosan emberbarát porciókba rakva várták a vásárlókat, s amikor bevallottam, hogy ma csak a bámulójuk vagyok, láttam a szemükben a világ minden tájáról ismert és visszaköszönő fájdalmas őstermelői csalódást. Remélem, hogy mások felvidították őket és hitet adtak nekik.

A média ereje

Körülbelül 514 fotóra érett dologgal találkoztam. Aztán sokkal kevesebb lett belőlük. Az úri közönség és kiszolgálói, az iparcikkes zónához érve nem óhajtották, hogy ti meglássátok őket. Az utolsó figyelmeztetést egy körülbelül 210 cm-es, törékeny, talán ha 160 kg-os barátunk hozta: egy A1-es formátumú zöld-fehér „NO FOTO” feliratú táblácskával. Rövid eszmecserénkben tájékoztattam a nemzetközileg is fontos tevékenységemről, mindenféle pályafutásom jelentős szakmai csúcsairól, mély empátiámról, ami a helyi népekhez fűz, valamint a fel nem mentő, szinte vétkes figyelmetlenségről.

Egyúttal bemutattam neki Pincurkát a Gézengúzt (a nagyobbik unokámat), aki lassan már hároméves, szintén nagydarab férfi, valamint tájékoztattam az újvárosi sportélet jelen állásáról. Is. Aztán jött a vázolt kölcsönös koreográfia, pacsi, váll lapogatás és az ígéretem, hogy legközelebb is benézek hozzá, ide a napégette standjára.

Most maradjunk tehát a zöldséges piacnál, legközelebb talán alaposabban körüljárjuk ezt a világot.