Újbor ünnepe

2017.10.15. 20:15

Paulusz Bálinté lett idén a Szent Orbán Vándordíj

ADONY Remek idő fogadta szombaton délután az adonyi szőlőhegyen az újbor és a hálaadás ünnepén részt vevőket.

Agárdy Csaba

Az adonyi borászok már napok óta készültek arra, hogy megfelelően fogadják vendégeiket, akik nem is csalatkoztak. Délután a litániával kezdődött a program. Az esemény jelentőségéről sok mindent elmond, hogy dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő mellett Adony és Perkáta polgármesterei, Ronyecz Péter és Somogyi Balázs is megjelentek.

A litánia befejezése után Králl István, a Szent Orbán Borrend Adony nagymestere köszöntötte az egybegyűlteket, majd felkérte Galambos Dénest, aki a borrend hírvivő lovagja is egyben, mondjon néhány szót.

Dr. Galambos Dénes: – Köszönöm a lehetőséget, hogy itt lehetek. Az Orbán-nap után ez a második legjelentősebb eseménye az adonyi borrendnek. A szakemberek szerint remek év után vagyunk, ahogy Paulusz Imre említette: „lekerekedtek” a savak. De bármilyen is az időjárás, a hozzáadott érték a gazdáké.

Galambos Dénestől azt is megtudtuk, hogy komoly fejlesztések előtt áll az adonyi szőlőhegy.

Az országgyűlési képviselő ezután átadta a szót dr. Menyhárt Ferencnek, aki bejelentette, az idén ki kapja a Szent Orbán Vándordíjat. (A díjról tudni kell, hogy 2009-ben Menyhárt Ferenc feleségével, dr. Zsiros Máriával együtt alapították ezt a vándordíjat, amit mindig az a szőlész-borász kap, aki az adott évben a legtöbbet tett a jó bor készítése érdekében.)

 

- A díj alapítása óta hatalmas fejlődésen ment keresztül a szőlőhegy, aminek nagyon örülünk és bízunk benne, messze még az út vége.

Azután felszállt a fehér füst: az idei díjazott Paulusz Bálint lett. Végül, de nem utolsósorban: a szombati adonyi ünnepség rangját az is jelzi, hogy a Borbarát Hölgyek Egyesülete Mór is képviseltette magát Almási Márta, Kőhidiné Andrea, valamint Veszelovszkiné Margó révén. Bäcker Zsuzsanna, az egyesület elnöke elmondta, remek a kapcsolatuk az adonyiakkal, jönnek-mennek egymás eseményeire, így természetes, hogy ezúttal is itt voltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában