A változatos Velencei-tó térsége, madártávlatból szemlélve

A Velencei-tó és környéke, azaz a Dinnyési-fertő és a Velencei-hegység területe régóta kiemelt madárparadicsom. Vonzereje ma is töretlen. Egyszerű természetbarátoknak és szakembereknek egyaránt folyamatosan tud újat mutatni, hiszen sokak által csak könyvekből ismert ritka madarak is láthatók itt még ma is. Ám a térség madárfaunája folyamatosan változik, amihez egy emberöltőnyi megfigyelés vajmi kevés, nehezen lehetne belőle egyértelmű következtetéseket levonni. A ma tapasztalható változások azonban igenis érdekesek, s talán majd pár évtized, évszázad múlva már válaszok is lesznek a miértekre.

– A velencei-tavi madár­rezervátum eredetileg a nagy kócsag miatt létesült, amely akkoriban igen ritka fajnak számított. Ám ez megváltozott: nemcsak itt, de országszerte is az egyik leggyakoribb gémfélévé vált az elmúlt fél évszázadban. Ma már épp ezért a legkevésbé ritka fajnak számít – világít rá a folyamatos és elkerülhetetlen változások egyik legszembetűnőbb helyi példájára Lendvai Gábor. A madárrezervátum és környéke ölelésében azonban sok egyéb olyan változás is történt, történik, amely a szakemberek fejében folyamatos kérdőjeleket hagy. – Bizonyos években, mint például az elmúlt, 2018-as esztendőben a Velencei-tavon a gémfélék, úgy mint a fokozottan védett nagy kócsag, a szürke és a vörös gém, illetve az üstökös gém alig fészkelt. Ha viszont megnézzük a 2016-os évet, jelentős mennyiségű nagy kócsag, bakcsó, kis kócsag, kanalasgém fészkelt. De ugyanez jellemzi a Dinnyési-fertőt is. Ez a változékonyság szakmai szempontból nézve olyan jelenség, amit alaposabban meg kellene vizsgálni, hiszen jó volna tudni, mi lehet az oka, gondolkodik hangosan a szakember, hozzátéve: ezeket a jelenségeket nem lehet kötni konkrétan a klímaváltozáshoz, hiszen az következetesebb változást mutatna.

A nagy kócsag és a kanalasgém tekintetében a rezervátum elég stabil hely volt, ezt tudják a szakemberek, ezért ezek az ingadozások legalábbis „gyanúsnak” mondhatók. Ezek a mondhatni „zászlóshajó” madarak, amelyekről elhíresült a térség, szerencsére továbbra is itt vannak, mégis, valamiért nagyon változó mennyiségben. Időnként azonban feltűnnek egyéb érdekességek is: a hazai madártani körökben szenzáció volt pár éve például a Dinnyési-fertő nádasában költő pásztorgém, amely azért érdekes, mert noha amolyan tollas világpolgár – mindenhol előfordul –, de általában a melegebb égövi területeken jelenik meg. Ez sem kizárólagos jellemvonása persze, mégis nagy ritkaság volt nálunk, fészkelni soha nem látták itt. Valamiért mégis megtetszett neki ez a közeg, először Soponyánál telepedett meg, majd a fertőn. – Ebből nagy következtetéseket nem lehet levonni, például nem jelenthető ki, hogy azért, mert az égövünk változik, de mindenképpen érdekes felfedezés volt – hangsúlyozta Lendvai Gábor.

Persze akadt olyan változás is a közelmúltban, amelynek nem örülnek a szakemberek: a kékbegy, egy szép nádi énekesmadár – amelynek dinnyési életéről a Kossuth-díjas ornitológus, Schmidt Egon is írt a ’80-as években – sajnos eltűnőben van a környéken. A tónál alig van, a Dinnyési-fertőn is elenyésző a fészkelő állománya, világít rá Lendvai Gábor, hozzátéve: nem látni már őket tavasszal, a gyűrűzők is alig fognak belőle. – Nem tudjuk, miért tűnnek el…

Megjelennek azonban olyan fajok, amelyek korábban nem voltak: ilyen az említett pásztorgém mellett a citrombillegető. Ez utóbbi kedves, sárga foltos madár, amely nedvesebb, üdébb réteken érzi otthonosan magát, ám valójában Ázsia mérsékelt övi részén fészkel. Észrevették azonban, hogy nyugat felé lassan terjeszkedik, már elérte Finnországot, Oroszországot, és egyre gyakrabban megjelenik nálunk is. Az ornitológusok már várják az első fészkelő párokat is a térségben.

Olyan faj is van, amely délről, a Mediterráneumból érkezik – ilyen például a berki poszáta, jellegzetes énekéről ismerni fel. A megfigyelések szerint már 25 éve terjeszkedik, az okát azonban nem tudni. Magyarországon is feltűnt, néhány szenvedélyes madárgyűrűző már reménykedik benne, hogy megfogja a velencei-tavi nádasban is. Ezek a változások és jelenségek egyidejű történések: érkeznek fajok délről és keletről, s vannak, amelyek eltűnnek tőlünk. – Ebből sok mindenre következtetni nem lehet, ez természetes folyamat, hiszen soha nem állandó egy terület madárfaunája – mondja a szakember, aki szerint a tudomány számára mégis rendkívül izgalmas, ámde hosszú távú feladat lehet kideríteni azt, mire lehet következtetni ezekből a jelenségekből.

A jelenleg is javában zajló velencei-tavi partfal-rekonstrukciós projekt szintén hozhat változásokat. A tó különleges szikes típusú, sekély, fövenyes vize az ötvenes években számos madárfajt vonzott – az akkori velencei-tavi madárvilágot Szabó László Vilmos kutatta, aki munkája során sok olyan madárfajt talált, amelyek kifejezetten a sekély víz, a homokos föveny miatt fészkeltek ott. Erről így vélekedik a megyei madártani elnök:

– Ez azt jelenti, hogy abban az időben a tó partjának nagy része ilyen fövenyes volt. Ezeket a területeket szüntette meg a hatvanas években az akkori első partfalrendezés, -építés. A tó természetes partvonalának a háromnegyed részét ugyanis megszüntették. Ezzel párhuzamosan pedig ezek a madarak, mint például a gólyatöcs, gulipán, piroslábú cankó és a kis lile eltűnt. Ám most, ha a természetes élőhelyekhez hasonló körülményeket teremtünk, pozitív változás várható, fajok térhetnek vissza, gazdagodhat vagy regenerálódhat a madárfauna. A beavatkozások mindig kísérletek is egyben, ezért illik nyomon követni a változásokat.

Az éghajlati változásokra visszatérve azonban az igazság az, hogy egy emberi élet túl rövid ahhoz, hogy ezeket érdemben egy generáció jelentősen érzékelhesse. Hosszú távú adatsorokat érdemes nézni hát, amelyek mégis utalnak valamire: a hideg telek gyakorisága például csökken. Illetve bizony világosan látni – hosszú távú, több évtizedes statisztikai adatok támasztják alá –, hogy egyre később fagy be a Balaton. De itt van egy harmadik érdekes momentum is: 1901 óta a tavalyi, azaz a 2018-as év volt a legmelegebb. Lassú éghajlati változás tehát mindenképpen tapasztalható. A „de” azonban itt sem maradhat el: ugyanis ez sem meglepő, hiszen az éghajlat sem volt állandó soha.