A Petőfi iskola is benépesült a szeptemberi becsengetéssel

Negyvenhat pedagógus, huszonegy osztály, négyszáznegyven tanuló várt a becsengetésre. Közöttük föltehetően a legnagyobb izgalommal az első osztályosok. Rideg István, az intézmény igazgatója a hatalmas épületrendszert bemutató könnyed reggeli sétánk során szemrebbenés nélküli természetességgel, a pillanatnyi témának megfelelően, szinte méterenként változik át építési projektszakértővé, stratégiai tervezővé, az iskola managerévé, vagy ritka örömére, amire az életét föltette: a gyermekek tanítójává vagy tanárává. – Az elmúlt tanév legnagyobb eredményei közé sorolhatjuk, hogy megvalósult az energetikai felújításunk.

Az egész projekt a szorgalmi időszakban zajlott le. A munka elvégzése után ugyancsak ránk fért egy kis csend és nyugalom. Ma már élvezzük a megszépült és új nyílászárókkal ellátott épületünket. Jelenleg csak az idő közben felmerült problémák elhárítása, a kisebb munkák elvégzése zajlik. Lélekben is sikerült megújulniuk? – kérdeztük Rideg Istvánt. – A kollégáimmal együtt pihenni és felkészülni is tudtunk az új tanévre. Lesz változás az elmúlt időszakhoz képest. A mi iskolánkat sem kerülte el a pedagógusok jövés-menése. Az elmúlt két évben elég sok pedagógusunk távozott. Helyükre, nem kis munka árán újak érkeztek, de a létszámuk még nem elegendő. Már most létrejöttek olyan megállapodásaink, amelyek a második félévtől, illetve a jövő tanévre biztosítják a létszámunkat. Más intézményekhez hasonlóan nálunk is problémát okoz a reáltárgyak, azon belül a kémia oktatása a hetedik, nyolcadik évfolyamban, amit óraadóval sikerült megoldanunk.

Mellette angolnyelvtanárból sincs elegendő, azt pedig túlórával oldjuk meg, hiszen azért bőven van ilyen képzettségű pedagógusunk, csak éppen a feladathoz kevés. A mi iskolánk arról is híres, hogy az emelt szintű angolnyelv-oktatás minden évfolyam egyik osztályában, bontott csoportokban, napi egy órába zajlik. A nyolcadik év végére számtalan diák teszi le az alapfokú angolnyelvvizsgát. Szeret velük együtt dolgozni Szabó Tünde tanítónő, az első a-sok osztályfőnöke, bár talán titkolná, de ezer apró jellel árulja el, hogy számára micsoda felelősségteljes, de élvezetes kihívás az apróságokkal való közös iskolakezdés. – Én is nagy izgalommal várom az első osztályt és a velük eltöltendő időszakot.

Tudom, hogy ők az óvodából érkezve egy teljesen új világba csöppennek. Néhányuknak talán egy kicsit félelmetes, de ugyanakkor mesés is. Sok kihívás várja őket. A mosolyunkkal és a türelmünkkel is segíthetünk nekik. Az egyik legfontosabb dolog, hogy a jókedvük egész héten át megmaradt, de nagyon sok mindenben változtak is. A hét utolsó napján már úgy vártak, mint az igazi nagydiákok. Lassan megszokják az iskolát, mert ők valamennyien ügyes kisgyerekek. Az első napokban sokat énekeltünk, mondókáztunk, hangoztattuk a hangokat, számoltunk és zárásként rajzoltunk is. Ezt csak úgy szabad csinálni, hogy nekik örömük teljen benne. Úgy érzem, hogy sikerült úgy tenni a dolgunkat, hogy minden nap élvezzék a tanulást. Nagyon jó érzés azt látni, hogy milyen sokat fejlődtek. Hogy lelkesen mesélek róluk? Ez azért van, mert szeretek velük együtt dolgozni!

Kisfaludi Bak Elza érthető büszkeséggel mesélt nagylánya, Csenge Boróka 1c-s tanuló első iskoláshetéről. – Alaposan felkészült az iskolára, sokat gondolt rá, készült, és örömmel jött az eddigi napokon. Egy igazi varázslaton esett át. Az anyukája már nem várta ilyen felhőtlen boldogsággal, mert félt a változásoktól – tette hozzá mosolyogva. – A változások? Szépen lassan, egymás után következnek. Most már bátran és büszkén viszi a táskáját, mert eddig még nem merte. Közösen csomagolunk, és komoly reggeli programunk lett az iskolába járás. Már a tanulás is elkezdődött, és lehet, hogy nem hiszed el, de már piros pontot is kapott, amire nagyon büszkék vagyunk! Új barátokat még nem szerzett, az egyik korábbi csoporttársával viszont változatlanul jól elvannak.

Martyinné Valder Katalin is szeretve, de nagy rutinnal várta a nagyfiát, az 1c-s Ákost. Ő a legkisebb fiú, a bátyjai is petőfisek voltak. – A rutin ellenére is nagy dolog itt állni és várni őt! Az első nap nagyon tetszett neki. A másodikon már lovacskás jutalompontot is kapott, azóta pedig már két pirosat is! Ez a mi legújabb sikertörténetünk. Sokat mesél nekem, az iskolában történtekről, és megmutatja, hogy mi a házi feladat, majd az első kérés: „Anyu, segíts!” Ne hitetlenkedj, de ebben nem segítek! – mondja kacagva. – Ugyanis az nem az én dolgom, hanem az övé! Egy szirmot azért kifestettem, de a többi rá várt. Az első két fiúnál már megfelelő gyakorlatra tettem szert.