A motoros bizony előre sorolhat

2019.05.07. 19:00

A párhuzamos közlekedésre vonatkozó szabály érvényes rá

Bár most éppen az időjárás nem kedvez túlzottan a motorosoknak, de a tavaszi „rajzáson” egyértelműen túl vagyunk, és várhatóan a napsütés tömegével csalogatja majd elő az egynyomsávon gördülő masinákat.

Balla Tibor

Az talán felesleges szószaporítás lenne, ha arra próbálnánk meg rávenni a védett fémkasztniban ülő autósokat, hogy vigyázzanak jobban a lényegében védtelen kétkerekűek vezetőire, de arra azért kísérletet teszünk, hogy legalább a felesleges konfliktusoktól megkíméljük őket.

Rengeteg feszültség keletkezik ugyanis abból, hogy nem, vagy nem pontosan ismerjük a vonatkozó szabályokat. Biztos vagyok benne, hogy számtalan különböző, „megcáfolhatatlan” választ kaphatnánk arra az egyszerű kérdésre, hogy előregurulhat-e a motoros az autósor mellett.

Nos, tisztelt autóstársak, bármennyire bosszantó is a dugóban rostokolva látni, ahogy egyre távolodik előttünk a motoros, bizony szabályosan teszi! Méghozzá jobbról és balról is, ha nem érinti a záróvonalat, van elég helye, és az autósor áll! Persze továbbra is tiltja a KRESZ, hogy mozgó kocsisort jobbról előzzenek, vagy köztük elhaladjanak, de ha áll a sor, akkor szabályosan használja ki helyzeti előnyét a kétkerekű sofőrje.

Álló sor mellett előregurulhat a motoros Fotó: hegylakok.hu

A KRESZ 36. paragrafus pontjai a párhuzamos közlekedésre vonatkoznak, a szabály úgy szól, hogy „álló járművek mellett, vagy azok között szabad előrehaladni”, ebből pedig nem egyértelmű, hogy a kétszer egysávos útra nem vonatkozik, de a „KRESZ-kommentár”, amelyet bírók írtak a joggyakorlat alapján, úgy ítéli, nem csak többsávos útra vonatkozik.

Összefoglalva, ha torlódnak a járművek, és elegendő hely van hozzá, akkor az álló kocsik mellett és között előresorolás céljából előregurulhat a motoros, ráadásul igaz ez a városon belüli és azon túli részekre is, beleértve az autópályákat. Nem igaz viszont a kerékpárokra: ezek előregurulhatnak az álló sor mellett, de csak jobbról. No de a robogó is motornak számít ebből a szempontból? A jogszabály úgy fogalmaz, hogy a forgalmi okokból álló járművek mellett vagy között a motorkerékpárok és a segédmotoros kerékpárok előrehaladhatnak.

Ha az autós vitatja ezt a jogot, a KRESZ 36 § (12) 2010 január 1-től életbe lépett módosítására kell hivatkozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában