átlagos mennyiség

2019.09.14. 11:00

A cukorfok értéke eddig átlagon felüli

Javában tartanak a szőlőszüretek a Dunaújváros környéki szőlőhegyeken. Ezúttal Mezőfalvát és Adonyt látogattuk meg, és érdeklődtünk, hogyan alakulnak, alakultak a dolgok.

Agárdy Csaba

Fotó: Schmidt Attila

Mezőfalván Kiss István már régóta foglalkozik szőlőtermesztéssel és borkészítéssel, ő a múlt héten szüretelt: – A mennyiség nem volt túl jó, talán átlagosnak mondhatnám. Viszont a cukorfok kimondottan magas volt, 18 illetve 19 fok. Ezen a vidéken ez jóval az átlag feletti. Szerencsére a szőlőnek nem volt betegsége, ezért egészséges termést szüretelhettünk.

Kiss István elmondta még, a mennyiség azért is csökken, mert egyre kevesebben foglalkoznak szőlészettel, a meglévő tőkék pedig öregednek.

Gévai Gábor az adonyi szőlőhegyen szőlész-borász, eddig a fehérszőlő szüretelésén jutott túl, hasonlóak a tapasztalatai, mint a mezőfalvi „kollégájának”.

– A mennyiséggel nem lehetek elégedett, ebbe az is beleszámít, hogy először szüreteltem az új telepítésű generosámat, és a tőke minél jobb megerősödése érdekében terméskorlátozást alkalmaztam, vagyis csak egy fürtöt hagytam tőkénként. Ebből a fajtából kevesebb lett a vártnál, az egyik hordóm meg sem telt, ezért valahonnan vásárolnom kell generosát. A vegyes fehér ültetvényemen is volt már több szőlő, viszont a cukorfok majdhogynem kiemelkedőnek mondható, a generosa például 19 fokos volt. A kékszőlőt csak később szüreteljük, ezzel kapcsolatban még nem tudok mondani semmit.

Schmidt Attila, az adonyi Szent Orbán Borrend nagymestere elégedett az eddig tapasztaltakkal

– A termés gyönyörű, igaz, a mennyiség az átlagosnál kevesebb, viszont a cukorfok fajtától függően, adonyi viszonylatban, magas, 18-19 fok. A termés a hűvös május miatt lett egy kicsit kevesebb, mivel a hideg miatt nem minden virág tudott megkötni. A fehérszőlők közül az olaszrizling még kint van, de jónak ígérkezik, épp minap csináltam próbaszüretet, és már most 16-17 fok volt a must cukortartalma. A fehérszőlők nagy része a hordókban, forr már a must, sőt, a korai szüretelésűek, az Irsai Olivér, a zenit már majdnem kész bor. A kékszőlő nagy része még a tőkén van, és ha ilyen marad az időjárás, még két-három hétig kint is lesz.

Adonyban tehát nem panaszkodnak, így jó hangulatban várhatják a hagyományos újbor ünnepet és hálaadást, amely október 12-én, szombaton lesz.

Zöldszüret: háromezer-ötszáz hektár

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 4,5–4,8 millió mázsa körüli szőlőtermésre számít az idén. Ez kevesebb lesz a tavalyinál, mivel a tavalyi magas hozamok után felhalmozódott európai és magyarországi borkészlet miatt zöldszüretet hirdettek meg, amely elméletileg 440 ezer mázsával csökkentette a borszőlőtermést. A kitűzött időszakban, június 24. és július 10. között 3500 hektárról szedték le a fürtöket a gazdák, hogy felvehessék a támogatást. (Világgazdaság)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában