A csatorna máig Panama egyik legfőbb nemzeti szimbóluma

A spanyolokat már évszázadokkal korábban foglalkoztatta az a terv, hogy a panamai földszoros átvágásával lerövidíthetnék a nyugati partról Európa felé vezető utat, így a különböző áruszállítások felgyorsulhatnak. Ebben a korban azonban a technikai fejlettség nem állt olyan magas szinten, hogy a csatorna megvalósítása komolyan szóba jöhessen. A kereskedelmet egy út megépítésével oldották meg, amely az elkövetkező századokban kötötte össze a két óceánt.1850-ben kezdődött a Panama-vasút építése. Az építők embertelen körülmények között dolgoztak, malária tizedelte a munkásokat, végül 1855-ben elkészült a vasút, és a világ legjobban kihasznált vonala lett.

A francia terv

A francia mérnök Ferdinand Lesseps elképzelése nyomán 1869-ben elkészült az egyiptomi Szuezi-csatorna, és e siker felbuzdította a franciákat, hogy egy hasonló vízi átjárót építsenek a panamai területen is, ezért 1876-ban megalakították az Óceánközi Csatornatársaságot, amelynek vezetője ugyancsak Lesseps lett. A kitűnő mérnök a vízi útvonalat, a két óceán közti legrövidebb szakaszt, a tengerszint magasságában képzelte el, úgy, hogy az útvonal lehető legnagyobb része az édesvízű Gatun tavon haladjon keresztül. Az építkezés költségeit azonban alultervezték, illetve azt a körülményt is figyelmen hívül hagyták, hogy még Egyiptomban homokos talajon dolgoztak, addig itt hatalmas sziklákat kellett kifejteni, ami jelentősen megnövelte a kiadásokat. Az is problémát okozott, hogy a 9 méter mély és 26 méter szélesre tervezett vízi útvonal olyan helyeken haladt keresztül, ahol a tengerszint feletti legalacsonyabb magasság is meghaladta a 100 métert. A tervezők a csatorna szintjét az óceán szintjére szerették volna kőzetbe vágni, amihez 120 millió köbméter földet és kőzetanyagot kellett volna átmozgatni.

Az építés 1880. január 1-jén, még a mederépítési munkálatok csak 1882. január 22-én kezdődtek meg. A munkálatokhoz toborzott munkaerő létszáma 1888-ra meghaladta a 20 ezret, többségük a karibi térségből érkező néger munkás volt. A munkakörülmények elviselhetetlenek voltak. Az építkezés körül kialakult nehézségek mellett a dzsungelben tenyésző járványok, elsősorban a malária és a sárgaláz is sújtotta az építtetőket, a betegségek több ezer ember életét követelték. Ezek a körülmények odáig vezettek, hogy a franciák vállalkozása messze túllépte a tervezett költségeket, majd a társaság 1889-re csődöt jelentett. Az anyagi terheket még az sem csökkentette, hogy Lesseps végül is lemondott a tengerszinten futó csatorna tervéről, és egy zsilipes konstrukcióban kezdett el gondolkodni.

Jönnek az amerikaiak

A csatornaépítő társaság összeomlása hatalmas botrányt és felháborodást váltott ki Franciaországban. Azonban hamar bebizonyosodott, hogy a franciák csak akkor szállhatnak ki sikerrel az üzletből, ha folytatják a munkát, ezért áttekintették a terveket, és újabb két zsiliprendszert iktattak be a csatorna vonalába. Időközben az Amerikai Egyesült Államok jelezte, hogy egy saját csatorna megépítését tervezi Nicaragua területén, ami ellehetetlenítette volna a panamai beruházást. A franciák így kénytelenek voltak eladni az amerikaiaknak az egész panamai vállalkozást, mert a legoptimistább számítások szerint is, befektetésük csak nagyon hosszú idő múlva térült volna meg.

A csatorna kulcseleme a hajókat 26 méter magasra emelő zsiliprendszer

A koncesszióra így az amerikaiak tették rá a kezüket, John Hay külügyminiszter 1902-ben aláírta a terület átadásáról szóló egyezményt. A kolumbiai parlament, féltve az ország szuverenitását, azonban nem fogadta el a szerződést, ezért az Egyesült Államok más módszerekhez folyamodott. Komoly pénzbeli támogatást nyújtott Panamának, függetlenségének kiharcolásához. Panama 1903 novemberében elszakadt Kolumbiától, és kikiáltotta függetlenségét. Az USA az új államtól 10 millió amerikai dollár és 250 ezer dollár éves bérleti díj fejében 99 évre megszerezte a csatorna területének koncessziós jogát.

Az építkezés

A Panama-csatorna amerikai mérnökei, ­John Findlay Wallace, John Frank Stevens, és George Washington Goethals ekkor folytathatták a franciák által már megkezdett munkát. A tervezők átvették a Lesseps-féle zsilipes koncepciót, majd elképzeléseik nyomán, 1914-re elkészült a 77 kilométeres vízi útvonal. A Panama-csatorna építése az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb beruházása volt, amely több mint 400 millió dolláros költséggel járt.

A zsilipes megoldás azt eredményezte, hogy a Chagres folyón egy mesterséges gátat építettek, létrehozva így a 33 km hosszú Gatun tavat, amely abban az időben a világ legnagyobb mesterséges tava lett. Vízszintje 26 méterrel van a tengerszínt fölött, az amerikaiak itt a robbantásokat dinamittal végezték el, az így kitermelt kőzetet pedig vagonok százai szállították el a helyszínről.

A zsiliprendszer

A kulcselem itt a zsiliprendszer, amely arra hivatott, hogy az áthaladó hajókat 26 méterrel felemelje, illetve lesüllyessze a csatorna fő szintjére. Erre a műveletre egy hajó áthaladásakor összesen hatszor van szükség (háromszor fel, háromszor le). A felemelés és a leengedés mértéke nem azonos a két bejáratnál, mert a csendes-óceáni oldalon elég nagy az árapályszint különbsége, az atlanti oldalon azonban nem jelentős. E létesítmények hosszúsága 3 kilométer. A zsiliprendszer ráadásul kettős, vagyis két zsilipcsatorna fut egymás mellett, így mindkét irányban haladhatnak a hajók. Ez azonban csak elméletben van így, mert nagy hajók esetében egyszerre csak az egyik irányt használják.

Az építkezésen naponta 2500 köbméter betont dolgoztak be. A zsilipeket elektromos áram működtette, amit a gatuni gát termelt. A víz 5,5 méter átmérőjű csatornákon jutott be a zsilipkamrákba és 15 perc alatt teltek meg.

Több ezren vesztették életüket

Az építkezés teljes ideje alatt kereken 75 ezer munkás dolgozott itt, egyszerre a legtöbb 40 ezer, és becslések szerint a munkálatok során több ezer ember vesztette életét. A kivitelezést járványok és földcsuszamlások is nehezítették.

A csatornának köszönhetően a hajózási útvonalak jelentősen lerövidültek, a New York–San Francisco út például kevesebb, mint a felére, 22 500 km helyett mindössze 9500 km-re csökkent. A csatorna lehetővé tette az amerikai keleti part és a Távol-Kelet közti közlekedés leegyszerűsítését is, de az Egyesült Államok haditengerészete is komoly hasznát vette.

Az átadás

A Panama-csatornát végül 1914. augusztus 15-én adták át a forgalom számára, és elsőként az Ancon nevű teherhajó haladhatott át rajta.

Három zsilip épült fel a csatornán. A közöttük található szakasz 26 méterrel húzódik a tenger szintje felett. Ezek a zsilipek 33,53 méter szélesek, 320,04 méter hosszúak és 12,56 méter mélyek, ez pedig erősen korlátozta a csatornát igénybe venni kívánó hajók méretét. Csak 2016. június 26-án adták át azt az új zsilipcsatornát, amely az eddigieknél nagyobb hajók áthaladását teszi lehetővé. A beruházás 5,25 milliárd dollárba került.

A csatorna csak 1999-ben lett Panama része és három híd ível át rajta.

A Panama-csatorna a XX. század során legalább akkora hasznot hozott, mint szuezi párja, és máig Panama egyik legfőbb nemzeti szimbóluma maradt. Jelenleg évente közel 15 ezer hajó halad át rajta, megnyitása óta már több mint 800 ezer, ami elképesztően nagy szám. A nagy áruszállító hajók mintegy 37 százaléka már nem fér át rajta, ezért szükségessé vált annak átalakítása.

A Panama-csatorna az emberi eltökéltség és küzdeni akarás szép példája, bebizonyítva ezzel is, hogy az ember kitartó munkával bármilyen célt el tud érni.

Felhasznált irodalom:

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1914_augusztus_15_a_panama_csatorna_megnyitasa/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Panama-csatorna

A Panama-csatorna hivatalos honlapja 
http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2014/tv1404/panama.html

https://cultura.hu/kultura-plusz/a-panama-csatorna-tortenete/

Mai Panamánk. IHO, 2013. augusztus 7.