12°
17°
11°

Lábadozik a férfikézi

Dunaújváros - Az apró, kisebb sikereket is meg kell becsülni. Örülhetünk is, mert Szabó László, a DAC férfikézilabdázóinak szakmai vezetője legutóbbi találkozásunkkor kijelenthette: Nyugalom van nálunk.

Márpedig ez azt jelenti, reményteljesen alakul a Dunaújvárosi AC férfikézilabdázóinál a helyzete. Nem is olyan rég, a sportiskola megszűnése után a fiú kézisek átvétele okozott gondot. A remek utánpótlás korú játékosoknak természetesen örült a DAC, hiszen ez az egyetlen olyan egyesület, amelyik a gyerekek, a fiúk sportolását biztosítani tudja, de ehhez támogatásra volt szükség.

A serdülők a Szigetszentmiklós ellen melegítenek

– Sikerült a feltételeinket javítani. Bár nem tökéletesek, de reménytkeltőek. Persze sokat köszönhetünk a szülőknek és annak is, hogy olyan edzők dolgoznak nálunk, akik vonzzák a gyerekeket. Egyre többen jönnek hozzánk kézilabdázni. Nagyvenyimen az U10-es korcsoportban még egy csapatot tudtunk indítani – büszkélkedett örömmel Szabó László.

A DAC U7-től, a szivacslabdázóktól egészen a juniorokig működtet csapatokat. És természetesen a felnőtt gárdáról se feledkezzünk el. Ha csak annyit említek: hogy a juniorok a bajnokságban a harmadik helyen állnak, és a felnőttek között is játszanak néhányan, az U14-es fiúk pedig a gyerekbajnokságban bejutottak az országos elődöntőbe, ráadásul az NB II-es felnőtt csapat is ott helyezkedik el a tabella elején… láthatjuk, van miért örülni. A dunaújvárosi sportpalettán a nagy múlttal rendelkező férfi kézilabda él, működik a városban, holott nem is olyan rég elkeserítő állapotban vegetált, a fennmaradásáért kellett aggódni. Köszönet mindazoknak, akik felkarolták a Dunaújvárosi AC egyesületet. Megérdemli az edzői kar is, hogy elismerésként leírjuk a neveket. Gergely Bence (U14), Virág Roland (U12), Tóth Tamás (U10), Sánta Dóra (U8-U9). A junior, a felnőtt csapat mestere pedig Csermák Gábor.

Szabó László nem számolt be fantasztikus tervekről, óriási változásokról, a földön járó szakemberként ismertük eddig is. Az ígérgetés is távol áll tőle.

– Annak örülök nagyon, hogy sok gyerek a segítségünkkel egészségesen él, sportol, mozog. Ez a legszebb értéke a munkánknak. Mi nem hajszoljuk az eredményeket, nem helyezésekben gondolkodunk. Mutassák meg a meccseken a fiúk, hogy mit tudnak. Szórakoztassák a szurkolóinkat. Persze nagyon örülünk a győzelmeknek, de a szülők elégedettsége, a fiatalok játéköröme mindennél fontosabb. Élünk!


Legolvasottabb

1
Holttestet találtak a dunaújvárosi Kikötő-öbölben
2
A dunaújvárosi uszodában forgatott az Oscar-díjas Jennifer Lawrence
3
Feltörtek egy dunaújvárosi lángosost
4
Több helyen áramszünet lesz pénteken Dunaújvárosban!
5
Végső búcsút veszünk Ősze Józseftől
hétköznapi hős
16 ezer eurót talált a metrón egy diáklány, átadta a rendőrségnek 
terrorizmus / 2 órája
Egy harmadik férfit is elfogtak a londoni metrómerénylet kapcsán
A 25 éves férfit a walesi Newport városában vették őrizetbe.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *SZVORÉNYI LÁSZLÓ* 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. szeptember 22-én 13 órakor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Bt. rendezvénytermében. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *SZVORÉNYI LÁSZLÓ* 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. szeptember 22-én 13 órakor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Bt. rendezvénytermében. A gyászoló család
vb-selejtező / 5 órája
A dánok egy félidőt hagytak női labdarúgóinknak
akár a szimfónia / 6 órája
Október elejétől új darabbal hódít a Thália Színház
Egy hiánypótló kiállítás / 6 órája
Galla Endre eddig soha nem látott munkáiból nyílik tárlat a Bartók aulában
Szabó Szabolcs
Ellenőrzés / 6 órája
Élesedett a tengelysúlymérő rendszer
DH
filléres praktikák / 6 órája
Ragyogni fog otthona ezektől a természetes tisztítószerektől
Megye foci / 7 órája
A rácalmási egy gól kevés volt
Káldor András