lopás, féltékenység

2019.08.05. 07:29

Mutatjuk, mi történt a hétvégén – kék hírek

A rend éber őrei a hétvégén sem pihentek

police.hu

Augusztus 3.

Sárbogárd egyik áruházából állítottak elő a rendőrök 2019. augusztus 2-án délelőtt egy 64 éves helyi lakost, aki nem sokkal korábban, a táskájába rejtve, különféle árucikkeket tulajdonított el az üzletből. A biztonsági szolgálat munkatársainak észlelésére és jelzésére helyszínre érkező járőrök a férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók üzletszerűen elkövetett lopás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Augusztus 4.

Saját autójával, jogosítvány nélkül, kis híján elütötte volt élettársát és annak párját.

A nyomozás adatai szerint L. János 2019. március 22-én délután Suzuki járművel közlekedett Székesfehérváron, a Szekfű Gyula utcában a Királykút lakónegyed felé. Haladása során észlelte, hogy volt barátnője jelenlegi párjával kézen fogva sétál. Dühében az autóval felgyorsított, majd a pár előtt 1-2 méterrel, a járdán állóra fékezte a Suzukit. Ezt követően kiszállt a járműből, hogy kérdőre vonja a két személyt egy korábbi sérelem miatt, de a férfi elfutott a helyszínről. L. János utánarohant, azonban nem érte utol, ezért visszaszállt az autóba, és elhajtott a férfi keresésére. Egy körforgalomnál érte őt utol, azonban a férfi – ahogy észlelte a Suzukit – ismét elszaladt.

A 36 éves polgárdi lakost a nyomozók közúti veszélyeztetés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során beismerte a bűncselekmény elkövetését. Az eljárás során az is megállapítást nyert, hogy a férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezett.

A eljárás vizsgálati szakaszában a Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a napokban a Székesfehérvári Járási Ügyészségnek megküldték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában