Új országgyűlés

2018.04.18. 16:47

Karácsony: az MSZP-Párbeszéd frakciószövetségként dolgozik a parlamentben

Az MSZP-Párbeszéd frakciószövetségben politizál az Országgyűlésben - jelentette be Karácsony Gergely szerdán Budapesten. A Párbeszéd társelnöke közölte azt is: Tóth Bertalant választották a frakciószövetség vezetőjének.

Az MSZP-Párbeszéd megválasztott országgyűlési képviselőinek tanácskozása után Karácsony Gergely közölte, a frakciószövetség jogi és technikai részletein dolgoznak még, de a politikai szándék egyértelmű: azt, amit a kampányban közösen képviselt a változás szövetsége, azt az Országgyűlésben is közösen kívánja képviselni.

Karácsony Gergely hangsúlyozta, a szövetséget tovább akarják vinni a választóik érdekében, illetve azoknak az embereknek az érdekében, akik változást akartak az országban, valamint azoknak az érdekében is, akiket a hatalom a választás másnapján megfenyegetett. Azért dolgoznak – folytatta – , hogy őket megvédjék.

Elismerve, hogy a választási eredmény nem úgy alakult, ahogy remélték, arról beszélt: „Bármit gondol is magáról a kétharmad, a társadalom többsége továbbra is a változást akaró emberek szövetségét jelenti, hiszen az emberek többsége nem arra szavazott, hogy a kormány folytassa a munkáját.”

A Párbeszéd társelnöke szerint világos politikai döntést hoztak most azzal, hogy az MSZP, a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt közösen kíván politizálni. Közösen politizálnak az Országgyűlésben és közösen készülnek a következő választásokra is – részletezte. Hozzátette: céljuk, hogy a szövetséget tágra nyissák, nyissanak a civil szervezetek és más demokratikus ellenzéki pártok felé.

Karácsony Gergely elmondta azt is, az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalásokon az MSZP-Párbeszédet mellette Hiller István, az MSZP választmányi elnöke és Tóth Bertalan képviseli.

Tóth Bertalan közölte, a parlamenti munkában képviselni fogják azokat a választókat, akik az MSZP-Párbeszédre szavaztak, illetve azt a 2,5 millió embert is, akik változást akarnak. Ő is hangsúlyozta a szövetség nyitottságát, továbbá jelezte, a parlamenten kívüli hangokat és véleményeket is szeretnék megjeleníteni az Országgyűlésben.

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője úgy értékelt, a három párt által létrehozott szövetség átível a politikai törésvonalakon, ennek pedig önmagában üzenete van. De annak is – folytatta – , hogy akármilyen formában is, de fenn tud maradni „a legkompromisszumkészebb és a legfelelősségteljesebb trió”, a változás szövetsége.

A frakcióülésen elbúcsúztak az MSZP azon képviselőitől, akik nem szereztek mandátumot. Az MSZP-Párbeszéd húsz mandátumot szerzett az április 8-i országgyűlési választáson. A húsz politikusból 16 szocialista, három a Párbeszéd tagja, egy pedig a Magyar Liberális Párté.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában