11°
10°

A magyar jégkorong-válogatott ismét könnyedén győzött – ezúttal az észtek ellen

Budapest - A Papp László Budapest Sportarénában pénteken folytatódott az Olimpiai Selejtező Torna. A magyar válogatott a második fordulóban az észteket győzte le 7-1-re.

A pénteki program délutáni mérkőzésén Lengyelország 9-1-re verte a magyarok által csütörtökön 4-0-ra legyőzött litvánokat. De ebből különösebb következtetéseket nem kell levonni, hiszen a jégkorongban időnként még egy-egy mérkőzés is kiszámíthatatlan, becsapós.

Ezúttal is telt ház fogadta a magyar csapatot és ellenfelét. A mieink repülőrajtot vettek, hiszen még két perc sem telt el, amikor megszerezték a vezetést Sofron révén. Csapatunk letámadással kezdett, de mi mást is tehetett volna: egy gyengébb ellenfél ellen fölösleges óvatoskodni, főleg úgy, hogy gyors góllal vezetést is szerez. Az észtek teljesen behúzódtak kapujuk elé, szinte egymás hegyén hátán védekeztek. Nagyon nehéz volt így a kapu előtt helyzetbe kerülni. Ezt persze csapatunk is tudta, így többször is távolról bombázták a baltiak kapuját. A 16. percben azután megszületett a második magyar gól: Galló emberhátrányban lépett ki, de egyéni akciója után gólja már azonos létszámnál született. Az újonc játékos második válogatottságán is betalált, hiszen csütörtökön a litvánok ellen ő lőtte csapatunk első gólját.

A második harmadból három perc telt el csak, amikor Sofron megszerezte második gólját. Három perc múlva az észtek szépítettek, de ettől a találattól senki sem ijedt meg, hiszen nagy volt a tudáskülönbség a két csapat között. Igaz, ebben a játékrészben egy kicsit leült a válogatott, nem volt a játékosokban elég átütőerő, de azt is el kell ismerni, hogy az észtek annyira betömörültek a kapujuk elé, ami felfogás ellen nagyon nehéz játszani. A közönség is érezte, hogy egy kicsit ki kell zökkentenie kedvenceit, mert hatalmas hangerővel kezdték el buzdítani a csapatot. Talán ennek is köszönhető, hogy Frank Banham is betalált, így 4-1-es magyar vezetésnél várhattuk a befejező játékrészt.

A harmadik húsz percben a magyar csapat annyit adott ki magából, amennyit kellett. Végig uralta a játékot, az utolsó pillanatig nagy akarattal, becsülettel küzdő észtek ellen. A mieink időnként túl színezték a játékot, ami szemet gyönyörködtető volt, de góllal nem járt. Rich Chernomaz együttese azért így is betalált háromszor. A junior korból épphogy kiöregedett Vincze Péter egymásután kétszer, majd másfél perccel a vége előtt Andrew Sarauer volt eredményes.

Szombaton szünnap lesz a tornán, vasárnap pedig következhet a mindent eldöntő Magyarország – Lengyelország találkozó 18 órakor. A győztes továbbjut a következő fordulóba, ahol Lettországban a házigazdák, Németország és Ausztria vár rá. Rigában amelyik válogatott nyer, az ott lesz 2018-ban a dél-koreai téli olimpián.

Még két csoport játszik ezen a hétvégén. Olaszországban és Japánban péntek volt a szünnap, a csütörtöki első forduló eredményei.

G-csoport: Nagy-Britannia – Hollandia 6-5, Olaszország – Szerbia 8-0. J-csoport: Ukrajna – Románia 3-0, Horvátország – Japán 0-3.

Magyarország-Észtország 7-1 (2-0, 2-1, 3-0)

Papp László Budapest Sportaréna, 8000 néző

Vezette: Hicks (GBR), Hodek (CZE).

Magyarország: Hetényi – Pozsgai, Vas M., Kóger (3), Sofron 2, Sarauer 1 (2) – Szirányi, Mestyán, Bartalis, Banham 1, Hári (1) – Gőz (1), Kiss D., Kovács Cs., Vas J., Nagy G. – Stipsicz, Benk, Nagy K. (1), Galló 1, Vincze P. 2 (1) Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz.

Észtország: Koitmaa- Lukin, Shvarogin, Rooba 1, Makrov (1), Petrov – Minin, Kerna, Fedoruk, Titarenko, Kuznetsov – Auksi, Levkovits, Vorang, Sorokin, Konyshev – Robushkin, Fursa, Vasjonkin, Vinogradov, Lukats. Szövetségi kapitány: Jussi Tupamaki

 


Legolvasottabb

1
Baleset történt a 6-os úton Rácalmás felé!
2
Jelentkezzen, ha látta a balesetet!
3
Baleset történt a Vasmű úton!
4
Lángra kapott egy hétvégi ház Dunaújvárosban!
5
Épülnek az okos zebrák Dunaújvárosban!
Teszt
Melyik mustárt válasszuk a boltban?
Bűnért büntetést, szeretetért jóságot / 8 perce
A bűnözés hátterében járva – Beszélgetés Kovács Péterrel
A híres olasz pedagógus, Maria Montessori szerint az emberek többsége akkor is becsületesen él, ha nem gondol a törvényekben fenyegető büntetésekre.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy *VARGA MÁRIA* *(a 2. körzet volt körzeti nővére)* 69 éves korában elhunyt. Szűk körben búcsúzunk tőle.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *VIDA JÁNOSNÉ* 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. október 26-án 15 órakor lesz a katolikus templom altemplomában. A gyászoló család
sporttöri / 1 órája
Kész csoda, hogy kilenc aranyat szereztünk az 1956-os olimpián
buzgó józsef rovata / 1 órája
Szurka-piszka fővadász módra
Kutyások, figyelem! / 2 órája
Készen áll egy életre szóló sarkköri kalandra?
könnyű és finom / 3 órája
Készítsen kímélő ebédet!
Tanítványaimnak ajánlom / 3 órája
Történelmet írt Magyarország! Hogy legyen miért büszkének lennünk
Tóth Judit
sokan várták / 3 órája
Keddtől ingyenes lesz a mobilok hálózatfüggetlenítése