Jégkorong

2016.01.02. 19:33

Elbuktak az Acélbikák

Szombaton a két ősi rivális, a Fehérvár és a Dunaújváros feszült egymásnak az Eszperantó úton. Az Acélbikák egyelőre távol állnak a rájátszástól, így jól tudják, hogy minden esélyt meg kell ragadniuk a pontszerzésre.

Horog László

A DAB számára kicsit korábban kezdődik a rájátszás, hiszen már most az életükért kell harcolniuk minden mérkőzésen. Ugyan még tizenkét mérkőzés van hátra az alapszakaszból, de a hátrányuk kilenc pont a Ferencvároshoz képest, ám az újvárosiak az elmúlt hat meccsen nulla pontot gyűjtöttek, így az esélyek nem mellettük szólnak. Ellenben a fehérváriak ismét jobb formát mutattak az elmúlt mérkőzéseken, és egy hatpontos erdélyi túrával zárták az évet.

Tizenöt évvel ezelőtt ez a nagy rangadó telt ház előtt, őrületes hangulatban telt, de ez sajnos már a múlt ködébe veszett. Jelenleg a Dunaújváros csupán a Volán második csapatával küzdhet a Mol Ligában, így csak az igazán fanatikus ultrák tartanak ki hétről hétre a csapat mellett. Rajtuk kívül ott volt a lelátón az újvárosi születésű Nagy Gergő, aki az EBEL-szünnapot kihasználva ruccant át Fehérvárról, vagy éppen Gebei Péter jégkorong-játékvezető, akinek hétfőn már Innsbruckban lesz jelenése.

Hamvai Szilárd (kékben) és társai rendületlenül űzték egész mérkőzésen a Dunaújvárosi Acélbikákat
Fotó: Molnár Artúr

A lelátón ülők aztán örömmel tapasztalhatták, hogy az Acélbikák nekiugrottak a fehérváriaknak, és Szepessy Máté révén megtörtént az első felhördülést követő jelenetsor is. A Volán rövid idő után aztán magára talált, Kocsis Ferenc beleszúrt egy jobb oldalról belőtt korongba, ami a léc alatt bevágódva fejezte be röppályáját, ezzel vezetett a Volán. Amire a hazaiak kedvence, Philip Buscbacher egy nem kevésbé szép találattal válaszolt, így az első szünetre döntetlennel vonulhattak az együttesek.

A középső játékrész szintén kiegyenlített játékot hozott, ám ebben a húsz percben csak a FAV19 egyik lövését kísérte dudaszó, amelynek elkövetője Orban Brance volt. Így, mikor a két csapat játékosai a második szünetre vonultak, a hazaiak joggal bíztak benne, hogy van még keresnivalójuk ezen a kiegyenlített és élvezetes találkozón. A záró húsz perc legelején Gangel László játékvezető sérülése miatt állt kicsit a játék, aki a lekorcsolyázó Szabó Bencével ütközött, de a fehérvári orvosi stáb kezelésbe vette, így újra munkába állhatott.

A folytatásban mintha meglengették volna az Acélbikák előtt a vörös posztót, eszeveszett rohamokat vezettek, és csak az egykor Dunaújvárosban játszó Janis Kalnins hatalmas védéseinek köszönhetően nem sikerült egyenlíteniük. Bár egy fehérvári kontra után Tóth Gergő lehetett volna a hős, de úgy festett, ezen az estén ezt a szerepet nem neki szánták. Kettő perccel a vége előtt időt kért a hazai mester, a drukkerek is mindent beleadtak, de az eredmény az utolsó pillanatokban már nem változott, 2:1-re nyert a Fehérvár.

Dunaújvárosi Acélbikák-Fehérvár AV19

1:2 (1:1, 0:1, 0:0)

Dunaújváros, 700 néző, vezette: Gangel, Varjú
(Kis-Király, Váczi)

Dunaújvárosi Acélbikák: Duschek - Durak, Smith (1), Milan, Peterdi, Vazan - Lencsés, Rasulov, Borbás, Busbacher 1, Revák - Hruby, Dörök, Szepessy B., Magosi, Léránt - Mátyásy, Nagy M., Németh P., Szepessy M., Odnoga. Vezetőedző: Lee Gilbert.

FAV19: Kalnins - Krogh, Szabó B., Holmberg, Orban 1, Grieve (1) - Vokla, Szaller, Becze, Tóth G., Shupe - Arany, Lengyel, Reisz, Kocsis 1, Pillók - Korbuly (1), Hegyi (1), Szabó K., Hamvai, Reiter. Vezetőedző: Tyler Dietrich. Kiállítások: 4 perc, illetve 10 perc.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!