Jégkorong

2015.02.12. 19:15

A MOL Liga elődöntőre a Ferencváros ellen hangoltak a Dunaújvárosi Acélbikák

Dunaújváros - Két hete a MOL Liga elődöntőjére készül a Dab.Docler jégkorongcsapata. Csütörtökön kimondottan gyakorló mérkőzést játszott a Ferencváros ellen.

Agárdy Csaba

A Ferencváros-ESMTK számára véget ért a MOL Liga, hiszen az alapszakaszban csak a hetedik helyen végzett, és csak az első hat folytathatja a küzdelmeket. A szezon azonban még folytatódik a zöld-fehéreknek, akik a Magyar Kupában szeretnék feledtetni a gyenge ligaszereplésüket. A DAB pedig várja a Brassó, Debrecen, Érsekújvár, Újpest négyesből az ellenfelet a kedden kezdődő elődöntőhöz. Vagyis mindkét csapat számára fontos volt, hogy játsszon egy felkészülési mérkőzést, ami egy gyakorló meccs lett. A felek ugyanis megegyeztek a mérkőzés előtt abban, hogy a szokásos háromszor húsz perc helyett, háromszor huszonhármat játszanak, és gyakorolják az emberelőnyös szituációkat. Így többször is előfordult, hogy nem kellett szabálytalanság ahhoz, hogy a játékvezető valakit kiállítson . Volt négyperces előny és hátrány, kettős előny és hátrány is.

A DAB egyébként nagy lendülettel játszott, rengeteget korcsolyáztak a játékosok. Tudjuk, az eredmény most nem számít, de az Acélbikák egy perc alatt kétgólos vezetést szereztek, majd az első harmadban lőttek még három kimondottan látványos gólt, az egy kicsit kedveszegettnek tűnő Fradinak. A végeredmény: 8-3 (5-0, 0-2, 3-1).

A DAB Kalnins Pozsgai. Hüffner, Szappanos, Galanisz, Somogyi Hruby, Martine, Peterdi, Gröschl, Pavuk Mestyán, Nagy R., Szepessy M., Croteau, Eskelinen Dörök, Magosi E., Léránt összeállításban játszott.

Különböző okok miatt sérülés, betegség nem szerepelt Azari Zsolt, Papp Viktor, Kovács Viktor és Erdélyi Tamás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!