Jégkorong

2014.10.17. 17:40

Nem erre számítottunk - Az Acélbikák csak egy harmadig tudták tartani magukat

Brassó - A Kontinentális Kupa második selejtezőkörében pénteken a lengyel Sanok ellen kezdte meg szereplését a Dunaújvárosi Acélbikák együttese. A DAB jól kezdte a meccset, de ezután a lengyelek fordítottak és fölényes sikert arattak.

Gallai Péter

A két együttes nemrégen találkozott egymással, augusztus utolsó napján Dunaújvárosban felkészülési mérkőzésen 5-2-re nyertek az Acélbikák a lengyel bajnok ellen. Azonban ebből, mint Donald MacLean vezetőedző fogalmazott, nem szabad sok következtetést levonni.

- Sikerült viszonylag sok információt begyűjteni a Sanok csapatáról. Ez azért is volt elengedhetetlen, mert hiába játszottunk velük a felkészülési időszakban, azóta új játékosaik (többek között a cseh világbajnok és ezüstérmes védő, Martin Richter a szerk.) és ami még fontosabb, új edzőjük is van, így az akkor készült videót nem tudtuk használni.

Dab.Docler -HK Sanok

2-6 (1-0, 1-3, 0-3)

Dab.Docler: Kalnins (Sevela) Martine 1 (1), Martinka, Azari 1 (1), Hrdel, Kiss (1) Pozsgai, Hüffner, Somogyi, Gröschl, Szappanos Nagy, Mestyán, Pavuk, Peterdi, Galanisz Erdélyi, Kovács, Papp V., Magosi, Léránt. Vezetőedző: Donald MacLaen.

A lelátón már a kezdéskor a lengyelek nyertek létszámban, azonban a jégen az első harmadban a dunaújvárosiak irányították a játékot és megérdemelten vezettek. A második húsz percre alaposan felpörgött a Sanok, ráadásul a légiósok hadát két sorba vonta össze cseh edzőjük, s szinte csak ezt a két ötöst játszatta. Ennek sajnos meg is lett az eredménye, Pietrus duplája nyomán pillanatok alatt fordított az ellenfél (1-2). Azari ugyan egyenlítette, de Danton egy védelmi hiba után szinte üres kapus gólt lőtt (2-3).

Tömegjelenet a dunaújvárosi ketrecnél, Kalnins kapus előtt a kanadai Pietrus, aki két gólt is lőtt (Fotó: Mudra László/dabdocler.hu)

A harmadik harmadot egy áthúzódó emberhátránnyal kezdték az Acélbikák, s a lengyelek ezt is kihasználták a tavaly Miskolcon szereplő Knox góljával, majd miután 44. percben Danton egy védelmi megingást követően újfent eredményes volt (2-5), ezzel tulajdonképpen el is dőlt a meccs. A hatodik Sanok gólt egy lengyel, Zapala szerezte, ami után MacLean edző Sevelát küldte be Kalnins helyett.

Donald MacLean: - Nagyon csalódott vagyok, az első harmadban jól mentünk, a vezetést is megszereztük. Nem tudom mi történt a fiúkkal, de a másodikat nagyon rosszul kezdtük, pontatlanul passzoltunk, keveset korcsolyáztunk, nem birtokoltuk eleget a korongot és fizikailag sem voltunk elég kemények. Ez a sport, más napon nyerhettünk volna, de ma egyértelműen a Sanok jobb volt.

A nagy különbségű vereség ellenére még van esély a továbbjutásra, különösen, hogy tegnap eldőlt, a harmadik körös Kijev visszalépése miatt a két selejtező győztese mellett a jobb második is továbbjut. Ehhez viszont a mínusz négyes gólkülönbségen és a mutatott játékon is alaposan javítani kell. Folytatás ma magyar idő szerint 16.40-kor a házigazda Brassó, vasárnap délben pedig a Riga ellen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!