Hírek

2016.06.22. 16:50

Zártak az ifjú polgárőrök - Véget ért az egyhetes szakmai tábor a Dunaferr rendvédelmiseinek

Kulcs - Izgalmas hét áll a Dunaferr iskola rendvédelmis tanulói mögött, akik részt vettek Kulcson, az Ifjú polgárőr táborban. Szerdán már a záróakkord zajlott.

Balla Tibor

Az utolsó napra is jutott még az izgalmakból. A délelőtt folyamán az esti tábortűz és a maguk állította sátorban alvás nyomait viselő fiatalok az elsősegélynyújtásról hallgattak előadást dr. Zsiros Lajos dandártábornok előadásában, melynek Kulcsi Nap Háza - Hold Udvara, legfőbb bázisuk adott otthont. Az igazi izgalmat persze nem ez jelentette számukra, sokkal inkább BVI Pálhalmai parancsnoksága munkatársainak fegyverhasználati bemutatója. Kezükbe vehették a lőfegyvereket, pajzsot, gumibotot, de bilincs is került kézre, lábra egyaránt.

A táborzáró már sokkal inkább protokolláris formában zajlott a Kulcsi Önkormányzat dísztermében, ahol Fábos Zsolt moderátor a Fel! Vigyázz! parancsszóval és az arra adott reakciókkal mutatta be, valami változott a rendvédelmis tanulókban a tábor ideje alatt. Ismét illusztris társaság gyűlt össze a főasztalnál, demonstrálva, milyen komoly összefogás eredménye volt a tábor. Kardos Pál, az 55 ezer főt számláló Országos Polgárőr Szövetség alelnöke, aki elhozta Ifjú polgárőr fiát is, beszédében kollégáinak nevezte a rendvédelmis fiatalokat. Kijelentette, egy ilyen helyen, mint Kulcs, lehet akár a település motorja is a polgárőr egyesület, hiszen összefogja a lokálpatriótákat, akik szeretnének valamit tenni a lakóközösségért. Dr. Menyhárt Ferenc képviselő különösen fontosnak tartja a kezdeményezést, hiszen mint mondta, Ercsitől Dunaújvárosig eddig nem volt Ifjú polgárőr képzés.

dr. Menyhártné Zsiros Mária felolvasta a külföldi elfoglaltsága miatt távol lévő fővédnök, dr. Dorkota Lajos a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke a tábor résztvevőinek és szervezőinek írt levelét. Ebben a jövő nemzedék nevelésében használható legjobb módszerek és formák nagyszerű példájának nevezte a táborban zajló munkát. Azért örültem a fővédnöki felkérésnek, és azért vállaltam el a kulcsi kezdeményezés támogatását, mert afelé hajlok, hogy nem a kritizálás, hanem a felnőttek okos útmutatása neveli jól fiataljainkat. A táborban alkalmazott, tevékenységekben megvalósuló tanulás módszerét azért tartom jónak, mert lehetőséget ad a fiataloknak, hogy tapasztalt szakemberektől sajátíthassák el későbbi hivatásukhoz szükséges különböző fogásokat és készségeket.

Minden résztvevő oklevelet kapott, és azzal a reménnyel zárták a tábort, hogy a hagyomány jövőre folytatódik majd.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!