Hírek

2016.12.06. 19:55

Vonzó szakmák, kemény munkával

Dunaújváros – Zakatol a szakképzési hét a város érintett középfokú oktatási intézményeiben. Tegnap a Bánki is porondon volt főműsoridőben

Balla Tibor

„Hát, itt meg kellett volna állnunk Törökbálintnál... Most majd várhatjuk a fegyelmit.” - jelentette ki könnyed mosollyal egy, a mozdonyvezetésben érezhetően jártas úr, majd arra buzdította a pultban állomásozó fiatalembert, hogy most akkor tekergesse bátran az egyik irányítókart, pont úgy, mint a hölgyeket szokás a diszkóban. Ezen diskurzus a Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Gimnáziuma és Szakközépiskolájának extra nyílt napján hangzott el egy vonatszimulátor előtt, az Európai Szakképzési Hét keretében. A mozdonyvezetési alapismeretek mellett természetesen számos más, a Bánki középiskolában elérhető és tanulható szakmával is megismerkedhettek az érdeklődők, valamint az intézmény majdani és jelenlegi diákjai. A Bánki megbízott igazgatója, Schön Beatrix kérdésünkre elmondta, remek kezdeményezésnek tartja a már említett szakképzési hetet, ahol ismét bemutatkozhat az intézmény széles spektrumú, gazdag képzési kínálata.

Főszerepben a gyakorlati képzés - a Bánki iskola által kínált eszközparkot is megtekinthették kedden délután az érdeklődők
Fotó: Ady Géza

Az utóbbi években az oktatáspolitika érezhetően az erős szakmai képzéseket kínáló intézmények felé kívánja terelni a fiatalokat. Ezen irány egyik újabb eleme az Európai Szakképzési Hét is, amely a pályaválasztási expo és a nyílt napok mellett egy újabb lehetőséget biztosít az érintett intézmények számára.

- Úgy vélem, hogy a szakgimnáziumoknak és a szakiskoláknak minden lehetőséget meg kell ragadniuk, hogy a fiatalok és a szülők számára is vonzóvá tegyék az általuk kínált szakmákat, szakmacsoportokat. Itt a Bánkiban megpróbáltunk összeállítani egy izgalmas programcsomagot erre a délutánra, ahol egyfelől megbecsült és a szakmájukban kiemelkedően teljesítő szakemberek és oktatók tartanak egy interaktív előadást az érdeklődők, valamint a már itt tanuló diákok számára. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen számos komoly céggel, állami vállalattal állunk kapcsolatban. Így pontos információink vannak arról, milyen elvárásaik vannak a munkaadóknak. A jelenlegi munkaerő-piaci felmérések szerint közel 27 ezer informatikusra lenne szükség hazánkban. A visszajelzések ismeretében biztosan állíthatom, hogy a Bánkiban minden szükséges alapot megszerezhetnek a fiatalok ezen a szakterületen, sőt a biztos továbbtanulás is nyitva áll előttük - mondta el lapunknak Schön Beatrix megbízott igazgató, akit a másik oldalról, azaz a diákok motivációjáról és hozzáállásáról is kérdeztünk.

Schön Beatrix, a Bánki középiskola megbízott igazgatója

- Vegyes a kép, ám úgy vélem, hogy ez a korábbi generációknál sem volt másképp. Ebben az életszakaszban leginkább az a fontos, hogy felkeltsük az érdeklődést, és megértessük a tanulókkal, hogy a kemény és tudatos tanulásra és munkára mindenképpen szükség van és lesz az érvényesüléshez. A velünk kapcsolatban álló cégek egy része már itt, a középfokú oktatási rendszerben is keresi, kutatja leendő munkavállalóit. Érdemes időben kapcsolni. Csak egy példa: egy vasúti teherfuvarozással foglalkozó cég a következő tanévről már az itt tanuló 9. évfolyamos diákjainknak is kínál majd ösztöndíjcsomagot. Én azt látom, hogy a kétkezi munka igenis vonzó a fiatalok számára, hiszen szeretnek kreatívan alkotni, teremteni, ezen keresztül pedig befogadni az új információt, tudásanyagot. A mi dolgunk, hogy ezt hatékonyan tegyük, mégpedig úgy, hogy abból egyaránt profitál az intézmény és a Bánki középiskolát választó tanulók is. Nyitottak vagyunk, keressük a folyamatos fejlődés lehetőségét és irányait.

 

Szakképzési hét - ma:

A szakképzés európai hetének programsorozatában szerdán négy iskolában tartanak rendezvényeket.

A Hild iskolában egész héten betekintést nyújtanak az ács, a kőműves, festő szakmák rejtelmeibe, valamint ArchiCAD és méréstechnikai eszközök bemutatója is megtekinthető náluk.

A Dunaferr iskolában két helyszínen is várják az érdeklődőket. A Vasmű téri telephelyükön délelőtt kilenc órától rendészeti előadást tartanak a büntetésvégrehajtás munkatársai. Az Apáczai telephelyen pedig az automatizálásról láthatók egyszerű, látványos és életszerű játékos bemutatók ugyanakkor: mint például egy játékos robotbogár, illetve hogyan működik egy korszerű autó érzékelő rendszere.

A kereskedelmi iskolában a gyakorlati képzőhelyekkel, a tanulószerződéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat - jogokat, kötelezettségeket - ismertetik délután egy órától.

A Rudas iskolában a Dunaújvárosi Egyetem képviselői tartanak előadást 13.30-kor, tájékoztatást kapnak a képzések elvégzéséhez szükséges feltételekről, majd közös informatikai robotszakkört tartanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!