Hírek

2009.08.04. 02:29

Vendégsereg érkezik a hétvégi falunapra

Nagyvenyim - Százötvenfős vendégsereg érkezik a partnertelepülésekről holnapután Nagyvenyimre. Jeles faluünnep lesz az altomünsteriekkel és az egeresiekkel.

Körmendi Erzsébet

Nagyvenyim önállóvá válását, valamint az Altomünsterrel tizenöt évvel ezelőtt és Egeressel öt évvel ezelőtt kötött partnerkapcsolat jubileumát ünneplik a nagyvenyimiek szombaton. A programsorozat hivatalos, ünnepélyes része pénteken este nyolc órakor lesz a Kossuth iskola tornatermében. Jubileumi műsor, továbbá a partnertelepülési kapcsolatokat, azok fejlődési lehetőségeit felölelő fórum várja az érdeklődőket. Szó lesz a rendezvényen arról, hogy az Európai Uniónak milyen szerepe van az országok, nemzetek közötti együttműködésben.

A szombati falunap a mulatság jegyében zajlik a községháza melletti parkban. A nap háziasszonya Kegyes Lászlóné alpolgármester lesz. A kiállításokat fél 10-kor nyitja meg Szabóné Lőrincz Ilona bizottsági elnök, a színpadi programok 10 órakor kezdődnek és a 21 órakor induló utcabálig tartanak. Közben egész nap játszóház várja a gyerekeket, illetve bajor sörsátor és bográcsos étkek a felnőtteket. A sportpályán a labdarúgó mérkőzésekre, a sportcentrumban a teniszre nevezőknek szurkolhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!