Hírek

2013.06.28. 14:23

Vasmű - A cég túlélése a tét!

Dunaújváros – A vasmű helyzetéről, terveiről beszélt a cégvezető pénteken. Költségcsökkentés és modernizáció.

Pekarek János

Az ISD Dunaferr Zrt. helyzetéről és terveiről beszélt Evgeny Tankhilevich cégvezető pénteken délután a dunaújvárosi Halászcsárdában a helyi sajtónak.

A vasmű történetének felvillantása után közölte: a mögöttünk álló esztendő nagyon nehéz év volt, most már kevésbé optimista, mint tavaly volt, de azért még lát okot a derűre.

- A Dunaferr-t a víz felett tartani sokkal nagyobb szabású feladat, mint számítottuk! - jelentette ki Tankhilevich.

A Dunaferr-ben ma a 679 kölcsönzött munkással együtt 7451 ember dolgozik: a vasmű a legnagyobb foglalkoztató a városban, és országosan is jelentős tényező. (A második legnagyobb foglalkoztató városunkban a Hankook, 2200 emberrel, a harmadik a kórház: 770 fővel.) Itt a legmagasabb az átlagkereset is, 222 990 bruttó forinttal. (Második Győr, harmadik Székesfehérvár.)

Evgeny Tankhilevich (Fotó: Vohlmann György)

Tankhilevich azt mondta: ha a Dunaferr tulajdonosai nem segítenének, akkor a cég talán már nem is létezne. Egy év alatt 399 millió dollár értékű bugát szállítottak Ukrajnából a vasműbe - ebből 151 millió dollárnyit még nem fizettek ki.

A termelés maximalizálása már nem elegendő a cég egyensúlyban tartásához a cégvezető szerint. (Bár tavaly már a válság előtti szintre emelték a gyártás mennyiségét.) Mindenképpen csökkenteni kell a fix költségeket (ezek kétharmada a bérköltség), és modernizálni kell a termelő berendezéseket, mert enélkül a vasmű nem éli túl a következő éveket. (A statisztikák szerint az egy főre jutó acéltermelésben és árbevételben a vasmű eredménye kb. negyede az osztrák Voest Alpine-énak.) Ezért nem egyszerű létszámcsökkentésre, hanem reorganizációs programra van szükség, amely a szervezeten és a termelési folyamatokon is változtat. Különösen a hengerműveket kell versenyképesebbé tenni.

Lapunk utalt rá: a héten Tankhilevich bejelentette, hogy az irodisták 30-40 százalékát elbocsátják: ez hány embert jelent, és mikortól, a cégvezető azt felelte: a jövő héten dől el minden részlet, a tulajdonosokkal folytatott egyeztetéseken. Addig nem akar részleteket mondani.

Másik kérdésünk a cégvezető tavalyi sajtótájékoztatójára utalt: már ott is elhangzott, hogy a vasműben többen foglalkoznak papírral, mint acéllal: ilyen hosszú a döntési folyamat? Tankhilevich az érdekvédőkkel folytatott hosszú bértárgyalásokat és az idén februári sztrájkot hozta fel, mint az illúzióvesztés határvonalát.

A Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség a cégvezető tájékoztatóira reagálva közleményt adott ki. Eszerint sem a szakszervezetek, sem az üzemi tanács a konkrét létszámleépítésről semmilyen munkáltatói előterjesztést nem kapott az elmúlt időszakban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!