Várostörténetek: Szabó Lajos elkötelezte magát a szocializmus ügye mellett

– Szabó Lajos a felvidéken, a Garam kis ága a Perec patak mellett, Léván született 1927-ben, munkáscsaládban. Apja kőcsiszoló-gyári vasmunkás volt. Fia tehetségére először középiskolai rajztanára, Kraumann Erik figyelt fel, és indította el a művészi pályán. A háború után, 1945-ben érkezett a romos Budapestre, itt fejezte be középiskolai tanulmányait, közben a Csepel Vasgyárban dolgozott, hogy magát fenntartsa. A munkásokkal kialakított barátsága életre szólóvá szövődött. A művészi elhivatottsággal együtt elkötelezte magát a szocializmus ügye iránt is. A Képzőművészeti Főiskolára kerülése után egy ideig még a vasgyárban dolgozott, azonban 1946-ban a Népi Kollégiumi Mozgalom pártfogásába vette. Ettől fogva csak a tanulásnak szentelhette energiáját, mert a szűkös, de biztos megélhetést szavatolta a NÉKOSZ. A Budapesti Képzőművészeti Főiskolán Boldizsár István, Burghardt Rezső, Kandó László, Pór Bertalan, Kmetty János voltak mesterei. Szőnyi Istvánnak pedig tanársegédje lett. Állami ösztöndíjjal a Krakkói Művészeti Akadémián Taranczewski professzor vendégnövendékeként tanult 1950-ben. Elkötelezte magát a dolgozónép művészi szolgálatára, úgy vélte, hogy ezt csak a valóság hű kifejezésével, a realista hagyományok következetes alkalmazásával tudja megvalósítani. Művészi képességének egyik legfőbb értéke kiváló rajztudása volt. Pillanatok alatt odavarázsolta a témát a fehér papírra. Különösen elmondható ez az emberi arcokra, melyeket a fény és árnyékhatások tesznek életszerűvé – írta róla Soós Gyula művészettörténész.

A festőművész munka közben

Számos helyen tanított. Munkásokat művészeti szabadiskolákban, például Pesterzsébeten, majd Dunaújvárosban a vasmű képzőművészeti körében 1953-57 között. A kecskeméti Művésztelepen 1957-59 között dolgozott. A nagy elődök, Révész Imre, Iványi Grünwald Béla, Tornyai János, Koszta József nyomdokain haladva, a színek és formák nyelvén igyekezett érzékeltetni az alföldi táj szépségeit és az ottani emberek életét.Budapesten a Lehel úton, a Művészházban, 1953-ban kapott műtermet, de gyakran tartózkodott és festette tájképeit a Dunakanyarban, Szentendrétől Visegrádig. Amerre járt, hazánkban és a nagyvilágban, mindenütt sorra festette lírai hangvételű tájképeit, ragadta meg a természet hangulatát, egy-egy város jellemző részletét. Legnagyobb méretű alkotásai közül az 1949-es május elsejei felvonulásról készült képe 15 négyzetméter, a Csepel Munkásotthon Dísztermében látható, 1969-ben alkotott freskója 10 négyzetméter. A NÉKOSZ emlékére Diáktüntetés című munkája mintegy 7 négyzetméteres, ezt 1980-ban fejezte be.Művészi hivatásában legtöbb segítséget feleségétől kapta Szabó Lajos. 1963-ban kötött házasságot dr. Tárnoki Lujza gépészmérnökkel, aki tanulmányait Moszkvában a Molotov Műszaki Főiskolán végezte és Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen tanított. Szabó Lajos művészetét először 1952-ben ismerték el. A Fizikai kísérlet című festményét, mely 1951-ben Berlinben a Világifjúsági Találkozó kiállításán sikerrel szerepelt, idehaza Munkácsy-díjjal jutalmazták. Ugyanebben az évben a Főváros Művészeti Díjával is kitűntették. A kép a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. (Forrás: Szabó Lajos (1927-1995), Magyar Technikai Múzeum Alapítvány, 1998)

Próbavétel a Martin-kemencéből – 1981 (olaj, vászon 60X80 cm)

A Munkácsy Mihály Képzőművészeti Kört vezette

A városban fellelhető alkotások bemutatása legelőször 1955-re esett: Sztálinváros az irodalomban és a művészetben címmel a festményeket és a grafikákat a városról készült filmek forgatókönyveivel, Palotai Boris és Ember György kézirataival együtt állították ki. Harminc évvel később, az Intercisa Múzeum vállalkozott arra, hogy a Várostörténet a képzőművészetben című kiállításon mutassa be az „alkotóotthon” lakóit. Egy-egy tárlaton például Sanrucek Jenő 1953 és 1954, valamint Szabó Lajos 1953 és 1957 között készült festményeit láthatták a hetvenes, illetve a nyolcvanas években. A Dunaújvárosi Hírlap Szabó Lajos két kiállításáról számolt be: Az 1980. április 4-i számában a „Szabó Lajos Munkácsy-díjas festő kiállítása, Képcsarnok, Dunaújváros” című cikk olvasható, míg az 1982. december 16-án megjelent kiadásban a „Szabó Lajos tárlata az Uitz Teremben” című írás. Az elsőből kiderül az is, hogy a művész 1953 és 1957 között a Munkácsy Mihály Képzőművészeti Kör vezetője volt. (Vass Viktória: Festészet és grafika Dunaújvárosban az ötvenes évektől a kilencvenes évek végéig, Acélecset, 2006)

Szabó Lajos önarcképe – 1980 (olaj, vászon 50X40 cm)

Harminc kép a Vasmű Múzeumában

Szabó Lajos már fiatalon megismerkedett a munkásmozgalommal, ebből a témakörből is alkotott jónéhány festményt. A becsületesen dolgozó, alkotó ember, a szántóföldek traktorosai, kombájnosok, laboratóriumok, hivatalok, gyárak munkásai, dolgozói szerepelnek a vásznain. Számos képet festett a Csepeli Vasműben, Dunaújvárosban, a Vasműben, amelynek Gyártörténeti Múzeuma anyagát harminc festménye gazdagította – 1998-ban.

Közel háromszáz portré

Munkásságának jelentős hányadát a portréábrázolások teszik ki. Közel háromszáz arcképet festett, mindegyik jellegzetes egyéniséget, életsorsot mutat be. Ez a festőfelfogás a múlt századi portréfestészet hagyományait folytatja. Alakjaiból magabízó öntudat árad. Megfestette a Dunai Vasmű vezérigazgatója, Borovszky Ambrus, a Vasmű Állami Díjasai – Kuslits Tibor, Makrai Tibor, Hauszner Ernő, Verbó István (70X50 cm olaj, vászon) és a legkiválóbb szakmunkások arcképeit 1982 és 1983 között. (FOTÓK: Szente Tünde reprodukciói a Szabó Lajosról készült album alapján)