Hírek

2016.03.16. 18:03

Váratlan hír Pecsét Istvánról

Dunaújváros - Leghamarabb április közepén utazhat gyógykezelésre Kínába Pecsét István, addig azonban...

Pekarek János

Mint hétfői lapunkban olvashatták, az eddigi gyűjtőakciók és a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány tartalékainak mozgósítása nyomán már közel kilencmillió forint gyűlt össze a súlyosan rákbeteg, májátültetett Pecsét István utolsó gyógyulási esélyét jelentő kínai kriosebészeti kezelésre. S még nincs vége: a jövő héten újabb nagy gyűjtőakció várható, nem is beszélve a városi kis- és középvállalkozások segítségéről!

István (baloldalt) két hete, a kézilabdások jótékonysági akcióján

Mindez együtt azt is jelenti, hogy akár el lehet kezdeni a kínai kiutazás, a gyógyító eljárás tervezését és szervezését. Miután tegnap megkérdeztük Pecsét Istvánt, hogy egyetért-e velünk ebben, kiderült, hogy nyitott kapukat döngetünk: István már meg is kezdte az utazás előkészítését. Amennyiben feliratkozott a kezeléshez szükséges úgynevezett PET-CT elkészítésére, és e-mailben felvette a kapcsolatot a kezelést végző kínai klinikával.

Sajnos, egy ideig azonban halasztást szenved az ügy...

István laboreredményei, amit kezelőorvosai a májátültetés miatt folyamatosan figyelemmel kísérnek, romlottak, ezért a jövő héten be kell feküdnie a budapesti Semmelweis kórházba, ahol a májátültetést végezték. Epegyulladásra gyanakszanak. További tervek a kezelés után, várható kiutazás: áprilisban!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!