Hírek

2017.08.27. 13:10

Újvárosiak és adonyiak is csatlakoztak az 1Út elnevezésű zarándoklathoz

DUNAÚJVÁROS-ADONY- KULCS A Mária út egy-egy szakaszán ment végig szombaton egy újvárosi és egy adonyi csoport.

Pekarek János

A Mária Út Egyesület az országon átvezető zarándokút mentén sok helyen megrendezte szombaton hagyományos, 1Út elnevezésű zarándoklatát, amelyet idén a gyermeket váróknak szenteltek.

Dunaújvárosból az óvárosi római katolikus templom elől indult a kulcsi Mária út-kereszthez tucatnyi zarándok. Reggel nyolc órakor a görögkatolikus egyház közeli imatermében Kovács István görögkatolikus parókus rövid áldással bocsátotta útjukra a zarándokokat. - Rövid lesz az áldás, mert hosszú az út - mondta a parókus.

A zarándokok „a kereszt aljában": a menet élén vitt kereszt mögött vágtak neki az útnak, Rácalmás érintésével: itt is többen csatlakoztak a menethez.

Ugyanazon a napon Adonyból is elindult egy csoport az 1Út zarándoklatra, a kulcsi kereszthez: ők a Czigler-tónál álló keresztnél gyülekeztek reggel kilenc órakor. A két csoport délben érkezett meg céljához, ahol Bozai Márton, Adony, Kulcs és Rácalmás római katolikus plébánosa a zarándokoknak elmondta a Székely János szombathelyi megyés püspöknek, az 1Úton zarándoklat fővédnökének külön erre a zarándoklatra írt imáját.

A két zarándoklat közös célja a kulcsi kőkereszt volt Fotó: Ady Géza

„Mennyei Atyánk, akit a Biblia így nevez: Élet Barátja! A gyermeket várókért könyörgünk hozzád: fiatal házaspárokért, akiknek nagy vágya, hozzád kiáltó kérése a gyermek, gyermekekért, akik hatalmas örömmel fogadnának egy testvért, nagyszülőkért, akiknek az unokák bearanyoznák az életüket, szülőkért, akik egy gyermek örökbefogadására készülnek. Adj gyermekáldást a gyermeket váróknak! Add, hogy a gyermekeket nyitott szívvel, örömmel fogadják mindenütt a világon, mint a Te remekműveidet, mint az egyik legdrágább ajándékot, amit a Te kezedből kaphatunk. Add, hogy mi is az élet barátai legyünk! (Add, hogy a gyermekvárás ádventje a gyermek megérkezésének karácsonyi öröméhez vezessen!) Add, hogy minden gyermekben felismerjük a Te képmásodat! Add, hogy biztos kézzel, nagy szeretettel vezessük őket, a gyermekek pedig növekedjenek bölcsességben, élő hitben és ma szív jóságában. Ámen."

A zarándokoknak a kereszt mellett, Sibáné Pintér Brigitta telkén rendeztek szeretetvendégséget zsíroskenyérrel, üdítővel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!