Hírek

2013.11.11. 20:10

Tudományokról, eredményekről - 5 napon át

Dunaújváros - Öt napon át előadások, konferenciák várják az érdeklődőket a helyi főiskolán. Intellektuális izgalmak sora.

Szabó Szabolcs

Figyelő tekintetek a nyitónapon. Az előadások többsége nyílt így bárki bekukkanthat némi tudásbázisbővítésre a campusra  
(Fotó: Ady Géza)

Tudósokról, Tudományosan - ugrik be egy öt évvel ezelőtti Móder kiállítás címe a szemerkélő esőben a Dunaújvárosi Főiskola felé baktatva, majd az A-épületbe érve rögvest szembe is egy jön egy Móder-féle kiragasztott kommüniké, amely szerint hamarosan új tárlat fogadja majd az üvegtető alatt bóklászó hallgatókat, oktatókat és a külsős érdeklődőket.

Hétfőn azonban nem tárlatügyben jártunk a campuson, hanem az immár hagyományos, több mint évtizedes múltra visszatekintő novemberi tudományos előadásbörze nyitónapjára voltunk hivatalosak. A megannyi tudományos előadást, szakmai fórumot, konferenciát a korábbi esztendőkben a Tudomány Hete címmel jelölték, mostanra ez a Tudományos Hét nevet vette fel a keresztségben, ám küldtetése és tartalma meglátásaink szerint szinte semmit sem változott. Jelentjük, jól is van ez így.

Köszöntőjében az intézmény rektora dr. András István úgy definiálta az impozáns konferenciacunamit, hogy a DF az előttünk álló napokban végre a szélesebb nyilvánosságnak is megmutathatja, milyen tudományos munka folyik a campus műhelyeiben és jelenleg milyen kutatási eredményekkel is büszkélkedhet a megye egyetlen önálló felsőoktatási intézménye.

A rektor szerint a campus számos területen ért el maradandó sikereket, elég ha csak az űrkutatás teréről azt a fejlesztési-kutatási munkát idézzük, amelyet már gyakorlatban is használnak.

A tények is azt bizonyítják, hogy van mire büszkének lenni a DF-nek és mint arról már több ízben is olvashattak korábban, a campus vezetésének célja, hogy e tekintetben is tovább erősítse pozícióit a nem éppen könnyed hazai felsőoktatási versenyben. Záró mondatában a rektor intellektuális izgalmakat ígért az előttünk álló hétre és ha a programsorra pillantunk e vállalás nem mutatkozik merésznek.

A megnyitó után egy valóban aktuális kérdést jártak körül neves előadók a Nők a tudományban című szakmai konferencián, arra a kérdésre keresték a választ miért elenyésző a női vezető kutatók, mérnökök és akadémikusok száma, mikor a felsőoktatásban felvet hallgatók 54 százaléka nő. És mit is lehet tenni annak érdekében, hogy e szám a jövőben változzon.

A folytatásban hétfőn délután egy könyvbemutató (Metamorfózis: Glokális dilemmák három tételben című kötet) valamint egy Műszaki és Természettudományos Konferencia várta az érdekődőket.

Ma reggel kilenc órától a főiskola Erasmus partnerei mutatkoznak be, majd 10 órától az Info-Sec verseny következik a keddi tudományos adagot pedig Matematikai és Informatikai konferencia zárja. Holnap, azaz szerdán az Innovációs készségek versenye, TDK előadások és a valóban számos izgalmat ígérő Kutatók Éjszakája csábítja az erre fogékonyakat.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!