Tökéletes családi hétvége a IV. Baracs-Kisapostag repülőnapon

„A felhők fölött mindig kék az ég” - ezt pedig csak azok tudják, akik fel is jutnak oda. Szombaton többszázan emelkedtek levegőbe, hogy kipróbálják a repülés semmivel sem összehasonlítható érzését.

„A felhők fölött mindig kék az ég” – ezt pedig csak azok tudják, akik fel is jutnak oda. Szombaton többszázan emelkedtek levegőbe, hogy kipróbálják a repülés semmivel sem összehasonlítható érzését.

A levegőbe emelkedni mindig különleges élmény, amit egész életében emleget az ember. Július 9-én negyedik alkalommal találkoztak a repülés szerelmesei a Kisapostag melletti repülőtéren, ahol földön és levegőben ismerkedhettünk a különleges sportág kulisszatitkaival, technikáival. Nem utolsó sorban magunk is kipróbálhattuk egy égi kanyar erejéig, milyen madártávlatból szemlélni szűkebb lakóhelyünk környékét. Hat település, Baracs, Kisapostag, Dunaföldvár, Daruszentmiklós, Rácalmás és Dunaújváros támogatásával és a Dunaferr Repülő klub segítségével megvalósuló rendezvény megnyitójában a három fő szervező község polgármesterei kiemelték, a repülés népszerűsítésével a községek közötti kapcsolódást szeretnék erősíteni. A szoros együttműködésnek köszönhetően látványban és szakmaiságban rengeteget fejlődött a repülőnap. Továbbra is cél a kistérségben élők megismertetése a repülés szépségével, valamint minél több fiatal kapjon kedvet kipróbálni a repülést. Akár életpályának is lehet választani – hangzott a hivatalos köszöntőben. A földtől való elemelkedés régi vágya az emberiségnek, melyre már a középkorban kísérletet tettek. Később, az 1700-as évek közepétől a Montgolfier-fivérektől számíthatjuk a repülés történetét. Legújabban pedig a Baracs-Kisapostag rendezvénye kerül be a repülés emlékkönyvébe.

Aki eddig tartott a levegőbe emelkedéstől, az a szombati repülőnap után már jóval bátrabb lesz. Kiváló időjárás, több ezer ember és számos repüléssel kapcsolatos program színesítette szombaton a IV. Baracs-Kisapostag repülőnapot. Ezen a hétvégén családok sokasága látogatott ki a remek technikai sport fellegvárába a Kisapostag melletti repülőtérre. Főszerepet ezúttal is az égi események kapták. Láthattuk a különböző légi bemutatókat, valamint Vári Gyulát a világ legjobb katonai bemutató-pilótáját, Szakács Gábort az L29-es szuperszonikus géppel és Veres Zoltán műrepülő világbajnokot. Az idén a drónröptetésre is rácsodálkozhattunk. Kötelékrepülés, helikopter, Pipistrel bemutató, retro katonai és jármű kiállítás, továbbá kulturális programok Czuppon Péter néptáncos tanítványaival, valamint a dunaföldvári Löfan Mazsorett Csoport színesítette az amúgy is kiváló szórakozási kínálatot. A különlegességek sora ezzel még koránt sem fejeződött be. A repülőnap történetében először mérte össze erejét egy rali versenyautó és egy versenyrepülőgép. Műrepülő világbajnokunk Veres Péter ellenfele a 2007 óta rali másodosztályban jeleskedő Molnár István volt, aki frissen összerakott, speciálisan felkészített Mitsubishi volánjánál próbálta legyőzni a levegő fenegyerekét. A háromkörös távon, fordulókkal egybekötött repülőrajtok végső eredménye döntetlenes kiegyezéssel zárult. Persze azért a repülő gyorsabb jármű – ismerte el a futam végi interjúban Molnár Péter. És még mindig a repülés! Újdonság volt az idei rendezvényen a drón bemutató. Az újszerű sportot vagy hobbit Németh Gábor ismertette meg az érdeklődőkkel. A drón kamerájának képét madártávlatból a színpadi óriás LED falra közvetítették.

– Nagyon sokrétű alkalmazási módra nyújt lehetőséget a drónozás. Alapszintű repülési, elektronikai ismeretek szükségesek hozzá. Egyre népszerűbb az emberek körében, de körültekintőnek kell lenni a használatakor – tájékoztatta lapunkat a fiatal sportember.

Nem repülőnap a repülőnap, ha csak lentről néznénk az ég felé, de magunk nem próbálhatnánk. Szombaton késő délutánig hosszú sorok kígyóztak a sétarepülés kordonjai előtt. Fiatalok, idősek, családok, baráti társaságok vállalkoztak a felszállásra. Sokan közülük először vették a bátorságot a földtől való elrugaszkodáshoz. Így ült gépre Ispán Miklós félelem nélkül feleségével és két gyerekével. Bíró Erzsébet családjával bátorságpróbából szállt fel. Lehet, hogy a következő külföldi útjára már nem autóval megy. A nap végén a szervezők így értékeltek:

– Nagyon jól sikerült. Évről, évre jobb lesz a rendezvény. Most az az érzésünk, hogy ez volt a legjobb – összegezte a tapasztalatokat Várai Róbert Baracs polgármestere. Rendkívül eredményes repülőnapot zárhatunk, különösen a szépszámú érdeklődést tekintve – tette hozzá Nagy Attila Kisapostag első embere. És hogy az előbb szólók nem a levegőbe beszéltek, arra talán bizonyíték a képes, videós online összeállításunk is!


SZPONZORÁLT TARTALOM
Újra akcióban Kajla: az országjáró vizsla természetjárásra hívja a családokat
Izgalmas felfedezés
Magyar kutatók kiderítették, hogyan dolgozza fel a beszédet a kutyák agya
Mustra / 6 órája
Pedro Almodóvar alkotását is meghívták a velencei filmfesztiválra
Az Oscar-díjas spanyol rendező először forgatott angol nyelvű filmet.
Gyász
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÉDEI SÁNDORNÉ sz.: Nagy Mária az 1. sz. bölcsőde volt dolgozója 87 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 1-jén 10 órakor lesz a nagylóki temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZENTESI ZOLTÁNNÉ 77 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 7-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
"Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ BÉLÁNÉ sz.: Baksa Teréz nagykarácsonyi lakos 80 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 31-én 16 órakor lesz a nagykarácsonyi temetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk KŐVÁRI JÁNOS búcsúztatásán részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
"Egy éve, hogy elmentél, Mégis minden olyan, Mintha itt lennél. Azóta volt ősz, tél, Tavasz és nyár, De minden olyan, Mintha itt volnál..." VAJNA TAMÁS halálának első évfordulóján. Szerető családod
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk BARTEK JÓZSEFNÉ búcsúztatásán részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KŐVÁRI JÁNOS varrógép műszerész életének 85. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 27-én 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SISKA LÁSZLÓ életének 73. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 24-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
„A hul­lá­mos vá­ros fe­lett ha­ran­gok hang-le­ve folyt. De mind föl­it­ta a Hold, hogy éj­sza­ka lett.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PALKÓ ISTVÁN 78 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KASZÁS BÉLÁNÉ életének 81. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 24-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÖLDI TIBOR 62 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 30-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. Kérünk mindenkit, egy szál virággal rója le tiszteletét. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ TIBOR ZOLTÁN 69 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 21-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HERÉNYI SÁNDOR 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben fog megtörténni. Megértésüket köszönjük. A gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARTEK JÓZSEFNÉ 91 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 25-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik PAPP TIBORNÉ Esztike temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk VASINKA GÉZÁNÉ búcsúztatásán részt vettek, sírjára virágot tettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ORSZÁG JÁNOSNÉ Ibolya életének 68. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 17-én 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik ERDÉLYI JÁNOS GYÖRGY temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DIKÁNY JÓZSEFNÉ 2020. július 2-án, életének 89. évében örökre megpihent. Temetése 2020. július 16-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi római katolikus altemplomban. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk SKODA BÉLÁNÉ búcsúztatásán részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyezetk, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Évtizedek óta nélkülözhetetlen volt a focimeccseken, és lelkesen szurkolt a csapatoknak / 6 órája
Elment Tupó, mindenki szotyi- és tökmagárusa
Balogh Tamás
élménybeszámoló, olimpiai kvíz, beszélgetés / 6 órája
Mozgás az olimpia jegyében
MTI
Felzárkózás / 7 órája
Matolcsy: Magyarország a járványkezelésben eddig első az EU-országok között
KACZIBA ANDI BLOGJA / 7 órája
Az ellenanyag jelenléte az egészségügyi dolgozók szervezetében a legmagasabb
duol.hu
vízilabda / 7 órája
A Szeged nem volt egy súlycsoportban, újabb fölényes siker
Gallai Péter
A DPASE csapata nem tudta kihasználni az emberelőnyt, támadásban kevés volt az átütő erő / 8 órája
Nem úgy játszottak Szekszárdon, ahogy tudnak
Gróf András