Tizenöt kilométert - virtusból

Kétszer végigmentem már az Iron Man-versenyen, de nem szeretem, mert sokat kell futni aszfalton... , Kicsit aggódom, eddig még a Velencei tavat sem úsztam át, nemhogy 15 kilométert a Dunában. - e két párbeszéd közé toppantunk be a Szárcsa névre hallgató hallkimérés melletti starthelyre. A mezőnyben profinak öltözött hosszútávúszók, sörhabon és lángoson edződött pocakos édesapák, mindenre elszánt háziasszonyok. Ekkor már túl voltunk a regisztráción, a kötelező versenysapka átvételén, és egy könnyed merülésen. A tizenegy órai megindulás előtt próbáltunk erőt meríteni a hazai vízilabdázás szürke zónájában eltöltött harcos egy évtizedünkből, majd megindult a 150 fős tömeg, és innen már csak a túlélés volt a maximalizált cél.

A Kalocsára vezető tizenöt kilométer alatt bőven volt időnk két izomgörcs között elátkozni mindent, ami vízisport és nem a kádban történik. Úgy a féltávon túlúszva aztán szenvedéseinkben beköszöntött a zen-állapot. Egyedül úsztunk a Duna legközepén és éreztük, nem is lehetnénk máshol, jobb helyen. A célnál szinte úgy halásztak ki, de mindegy belefér ez is, zsebben a 21. hely. Büszkék vagyunk, hétköznapi dunai hősök - legalább egy napra!