Hírek

2015.11.09. 10:27

Tánc kifulladásig, vásár, jó hangulat

Rácalmás – Őszi-téli táncház egy kalap alatt, a továbbiakban is minden évszakra készülnek hagyományőrző délutánokkal.

Munkácsi Réka

Szombaton tartotta a Rácalmási Barina Táncegyüttes családi táncházát. Remek programokkal, elsődlegesen természetesen tánccal, mellette kézműves foglalkozással és kirakodóvásárral várták az érdeklődőket. A Négy Évszak Barina Táncház idén már második táncünnepével örvendeztette meg a város lakóit. Nyáron nagy tábor és mulatság volt, november 7-én, szombaton pedig az őszi és téli táncházat tartották egyben. A rácalmási önkormányzat és a művelődési ház teljes mértékben támogatja az együttest, kaptak új hangtechnikát, a táncterembe balett szőnyegeket vettek, amelyek egészségügyi és táncszakmai szempontból is fontosak.

Minden korosztály nagyon élvezte a táncházat, kicsik és nagyok estig ropták, a nap folyamán a szülők is kedvet kaptak egy kis mozgáshoz. Családias légkörben, kellemesen telt a nap
Fotó: Ady Géza

A januári indulásnál, vérfrissítésnél az önkormányzattól kaptak egy összeget, illetve pályázati forrást is nyertek, így a kettőt együttvéve már nagyon szép támogatással indulhatott el az újjá alakult táncegyüttes. Lassan a harmadik rend ruha készül a tagoknak, kalapok, csizmák, illetve ebből a pénzből javítják, újítják fel a régi viseleteket is. A két fiatal tanár Bocsi Nóra és Molnár István Dániel szeretnék, ha a néptánc újra népszerű lenne Rácalmáson, hogy a stabil lábakon álló együttes a hagyományokra építkezve taníthatna kicsiket, nagyokat.

Bocsi Nóra tánctanár

A szombati nap célja elsősorban az volt, hogy a szülők és a gyerekek is ismerkedhessenek a tanárokkal, a tánccal és egymással. Remélik, a néptánc ismét nagy teret hódít a kisvárosban. A táncházasok remek pincepörköltet is készítettek a résztvevőknek, és forralt borral, teával kínálták őket. A gyerekeknek dunántúli ugróst, míg a felnőtteknek főleg páros táncokat, köztük közép-mezőségit és székit tanítottak. Minden korosztály megtalálta a maga szórakozását – a táncoslábúak estig ropták Nick Brigitta és barátai muzsikájára. Az együttes hosszú távra tervez, nyárra tábort szeretne szervezni, amikor egy hetet itthon, egy hetet pedig Erdélyben töltenének el. Szintén újdonság, hogy az együttes arculata tervezőasztalra került: készül a logójuk is. Folyamatosan várják a gyermekek és felnőttek jelentkezését! Az újonnan érkezők bármikor becsatlakozhatnak a csoport munkájába, ha kedvet éreznek a tánchoz.

Molnár István Dániel tánctanár

Jelenleg 45 taggal dolgoznak. Négy koreográfiájuk van, köztük egy tizenöt perces táncjáték „Hol volt hol nem volt” címmel. Január óta hét fellépésen vannak túl. Jelenleg három korcsoporttal működik az együttes.

Mióta a mindennapos testnevelésbe beszámítják a néptáncot is, azóta felkapottabb, sokkal népszerűbb lett, mint korábban volt. A Barina számos meglepetéssel készül a rácalmásiaknak, illetve minden rendezvényen szeretne részt venni fellépéseivel. A táncosok célja, hogy sok gyerkőc csatlakozzon hozzájuk, és szeretnék ha nagyobb létszámú felnőtt csapattal is dicsekedni tudna az együttes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!